Gondolkodtató

Félsz az álmatlanságtól
Ezért tehát nem alszol
Hisz ha most elszenderedsz
Lehet alszol, s arra kelsz

Mikor alszol egy mélyet
A világ csendjét érzed
Rájössz lassan, hogy álom
Mire vársz minden áron

Ébren álmodsz, kínod nagy
Ha alszol is ébren vagy
De nappal se vagy ébren
Napod egy csalfa képben

Nagy a teher a gyermeken,
Hisz előtte a nagy jövő.
Ki tudja, felnő mi leszen?
Ködös a holnap, mély erdő.

Nagy bizony a diákteher,
Minden egyes iskoláson.
Előtte dolgozat hever,
S a mulasztásért nincs pardon.

Nagy a teher a dolgozón
Hisz éjjel-nappal igát von
Ha gyermeknek ködholnap jár
Munkást a későbben mi vár?

Nagy a teher az idősön,
Nyűgre sorra csak baja jön.
Fáj itt és egyre jobban ott,
Szegény hát munkában kopott.

Nagy a teher a világon.
Az egyre nagyobb hibánkból.
Elpusztítva egymást, s bolygónk.
Pénzért, pénzzel, de mi áron?!...

Sok eszköze van arra az embernek
Ha gondolatai egy dologra merednek.
Én, mint egy érdekes s fura figura
Érzelmeit egy-egy vers csokorba fogja

Ezek a bokréták, részek belőlem
Félre ne értsétek! Ezt a darabot nem megöltem...
Hanem út lett nekik mutatva
S már mind az értelmét kutatja.

Értelme lehet olyasmi, ha az emberek olvassák
Segíthet másnak is, kit hasonló probléma rág.
De akár csak annyi is lehet az értelme,
Hogy fejemben maradjon egy épp elme.

Kinek mit mond a szó?
Mi így hangzik ,,száguldó''.
Nekem valami, élet féle,
Melynek mutatkozik képe.

Csukott szemeim előtt.
Majd ez a kép megnőtt.
S formált egy szép felhőt.
Ki megigézte a festőt.

Festőnk lapra veti,
Mi szívet, szellemét élteti.
A képen látható
Az élet, a száguldó.

Ám bár művészünk elkésett...
Nem fejezte be e műemléket.
Mivel csak állt
De a felhő nem várt.

Elsuhant a pillanattal.
Ment a nyugvó nappal.

Emeld fel a fejed!
Bármi történt veled.

Hisz lehet nem meglepő,
De te vagy a festő.
S az a folt az égen
A léted, már egész régen.

Az élet maga
És Te a magja.
Mégis óvd ha jön egy szellő
Mivel könnyen illan e gyöngéd felhő...

Színház az élet
Hol ontják a véred
És oly darabot játszunk
Ami nem a sajátunk

Mások döntenek helyettünk
Mi csak a színészek lettünk
Érzéseink mosollyal takarjuk el
Mert a közönségnek ez kell

Ha van valami gondod
Titkolod, nem mondod
Megköveznének érte
Bárki is kérte

Figyel az öntelt nép!
Mi vagyunk a cirkusz
Ki ha kell színre lép

De itt ész érv nem ér
Megvan nekik a kenyér
Más már őket nem érdekli
Ez az utolsó felvonás. Ennyi...


,,Panem et circences''