Arc poétika

Farkas az Úton - már túl a rebooton

Elindulva napkeletre

betévedt a vadkeletre.

Ősi hősi tett affele

levadászni, akit lehet.

Út végén a simma bőrű,

kezében a szimpla csőrű.

Fegyvertelen nágylábúra

ólmot szórva néz bárgyúan:

Nem érteni spirituált,

csak a lényeg, azt az utált,

mocskos, bonyesz neofrázist,

elvándorolt hom'osztázist.

Lehetett volna másképp?

Még dolgozom a képleten,

kifejezzem a képtelent:

Mikulás hozta K+F,

a bioinfo fátum teszt

és busójáró tippjeid

kész orákulum, itt melyik?

A lepattanás élménye

figyelmeztethet - és mégse'.

A kétségbeesett hiszti

utóbb jogos, és nem tilt ki,

hogy nincs prevenciós program,

nem számít, hiszen már ott van.

Lassan gyilkol, de mégis gyors,

precíziós hat hét így volt

a másfél milláért kínos,

mert túlárazott és titkos,

de vállalhatatlan árú.

Különösen, hogy mint árut

adta el a jogászdoktor

programigazgató. Orvos

vagy informatikus nélkül

zajlott a meggyőzés végül,

de hiába, mert időben

elintéztem vesződve

az obstruktív hazug bankkal,

a beékelt vérrög bajjal,

végül a Fekete Angyal

tekintetű szende Arccal.

Konteó - Future Complex Tense

(hogy' ragozzam ezt?)

"Retteg a rettenet

Retten a rettegett"

Ne parázz, ez csak a főpróba!

Ki, kit, mikor, miért, s hogyan, ha egyáltalán föllógat...

Kitapint most minden moccanást

a lassított felvételen zajló hangtalan robbanás / mészárlás.

Fehér kórus vonít, eszelős,

míg többi szuszog vagy szörcsög, esetleg hangja reszelős.

Multimutációk fingatnak,

de oltási nagyhatalmak újranyitásba ringatnak.

Tudomány megbukott, s e zakót

konszenzus övezi, a bírája nagyvárosnyi halott.

Puha diktatúrák kikopnak,

ahogyan puha járvány is átadja helyét szívósnak.

Talán lesz lélegzetvételnyi

lélegeztetőgéptelen horkanás, midőn a féregnyi,

de nagyratörő emberiség

duálisa kitalál porhüvelyből, míg szellent is még...

Anya csak kettő - immáron

Kipedáloztunk a kertbe,

szóróparcellát meglesve:

Kitelepült már az oszlop.

Fényes gránit, még nem koszlott

A D35-ösön Vagy.

Alant Kósáné, gondoltad?

Ütemezni a virgácsot,

- személyzet néha kirámol -

ha a cél nemcsak a szándék,

legyen többnapnyi ajándék.

A "Harcolok, ha kell, ha nem..."

- Még mindig ezt emésztgetem.

25 év sem volt elég.

Esetlap, hívás, ha segély,

ha nem, de több ezer eset.

Kevés volt, hogy hova vezet...

Hiába tudtam míly nehéz,

Te szudétán voltál kemény.

Nem gyűrt le a három rohadt...

Hogy kiszórták a gyomrodat.

Sokkosan is tiltakoztál.

Ha tudnád, most visszakoznál?

Nem volt megírva, hétszentség!

Szirmai írta végesszét:

Fronthalál a végzet pontja,

mit az idő i-re dobja.

Költségcsökkentő intenzív

szeptikus protokoll - ennyi...

Otthon hónapokig bírtad.

Szuszogtatót majd kinyírtad.

Odabent két hétig voltál.

Első a kritikus, mondták,

de a negyedik felnyitás

elmaradt talán légnyomás

miatt, ami megzavarta

szívritmusod, s eltakarta

a szép napot felhőivel.

De nem ment fel erkölcsileg.

Mert én vagyok az egyetlen,

aki megmenthetett - de nem.

Cersei a színről - idő előtt - távozott

(Az újra és újra és újra... átkozott!)

És mégis, hopp,

van kétség itt-ott.

Ha a kiöregedett róka nem lenne

túl vén, eredettörténetnek elmenne:

Két százalék -

ha kétszáz a Lét.

De most már csak egy ócska szekrényben hagyott

tehetetlenül vicsorgó csontváz vagyok.

S mit megfigyelt(-)

em()itt megviselt,

de túlélve és az elmét megtörve sem,

megmaradt apróm és csontjaim csörgetem:

Aki elkúrt

valamit - elmúlt.

Immáron csak 2ely gyötör, így habozom:

Vitte magával műszerem és laborom?

Úgy távozott,

tanulmányozott

remekbeszabott mikrodespotizmusa

is Véle szublimált? Idiotizmus (?!) az,

ó vagy talán,

Okos Hans hatás?

A huszadik századi, férfit követő,

Nők által huszonegyediket övező

kínos múltad

kifinomultabb

embertelenségekkel szórakoztatja

Nagyérdemű Megfigyelőt, s tartóztatja:

benne arcél -

ez lenne, ah cél?

Soha nem hisz senkisem, csak nézegetem.

Nem élvezem ezt, hogy ha csak tétlenkedem -

még elveszem,

ha értelmezem.

Egymagam állok, plusz harmincban vacogva.

Közeleg a tél: Hogy készüljek fagyokra?

Már-már зима...

S lám: pá-pá, Zita!