Kalliope titokblogja

fényeket álmodik az éjfél

kezed nyújtod mintha félnél

hajnalra befordul minden

tovább görög a sárba' itt lenn

az elfoszlott kifakult élet

bennem meg nyüszít a lélek

tüske áll szívembe 

fáj a nem vagy. 

fáj egy olyan világban  

tovább élni 

hol nem látlak. 

legyél a régi 

"igazi tahó"!

nem sértődök meg. 

azt mondom hahó! 

gyere, bosszants tovább, 

én itt vagyok 

és megbocsátok.   

...mert ennél bármi jobb... 

Messze már, és egyre nehezebb

számlálgatni a távoléveket.

Hólyagosra éget a hiány

átlódít a nincsek kapuján

ő meg közben gúnyosan kacag:

"Na te balek jól átráztalak.

Azt hitted hogy tied a világ?

Részed lesz a selymes boldogság?

Nézz magadra  -amíg még lehet-

míg működik az ócska szemed:

végtelenek utolsója vagy

akár el is áshatod magad..."

Látásom csappan,
de szívem még dobban 
értetek.
Lobbantok lángot,
mécsessel küldök
fényeket.
Gondolatom száll,
nálatok kószál,
álmodom: 

Talán káprázat
mit szívem láttat
a lángokon
áttetsző képen
mosolyog szépen
mind, kiért
gyúltak e lángok:
nincsbe távozott
kedvesekért... 

2025 november 1.

Túl sok minden történt.
Sűrű lett az élet.
Bizonytalan térben
zuhanok és félek.

Túl sok miden történt.
Túlcsordul a fájás.
Összezavart napok:
nincs semmi kilátás.

Nem akarom tudni
már ezt a sokmindent.
Bezárom a lelkem
s csak kuporgok itt bent.