Grigo_Zoltan blogja

Úgy őrizlek én téged

mint a hajdan volt meséket
őrzi még bennem az örök gyermek
téli estéken
ha pihen a világ
s fázva bújnak meg a madarak
takaródul neked adom
minden legszebb szavamat
simogatnak téged
amíg nem jön szemedre álom
csak a szél dúdol majd halkan
odakint a fákon.

Leszek neked az oltalom

-fejed felett szilárd tető,
jelened és a holnapod,
erdő, folyó, napos mező.
Bújj meg bennem, minden percben,
s aranyos tollú madaram,
csőréböl ad innod, enned,
s zeng szerelmes szavakat.
Leszek neked az oltalom,
lábaid alatt árnyas út,
legyél utolsó sóhajom,
légy bennem mélyebb mint a kút.

Ahogy az örök hó, a nagy hegyek órmain,

amit hiába tűz a nap-mégsem olvad el,
úgy élsz a szívemben és ismered kódjait,
a titkot, amit senki más, csak te fejthetsz meg.
Már örök vagy bennem, az életem része vagy,
erős ez a kötél, ami minket összefont,
a tenyeremben ez a keskeny, vékony vonal,
rég elmondta nekem, hogy hozzám jönni fogsz.
Én itt vagyok és a szeretet koldusaként,
letérdepelek elötted- mert úgy szeretlek,
gyere, feszülj rá most a szívemre Krisztusként,
s én hordozlak téged, ahogy ő a keresztet.

Voltam láng és voltam szélvihar,

mátol fogva mindezt rád hagyom,
legyél a vihar te, helyettem,
én mostantol csak a csend vagyok.
Fonok hajadba napsugarat,
adok neked inni harmatot,
és lágy hangú melódiákat, 
hozok neked el az ajkamon.
Elringatlak téged szelíden,
ahogy tó vize a csónakot,
itt alszol mindig a szívemen,
mert már a párnád is én vagyok.

Teérted maradtam még mindig erős,

mint a sziklába nőtt havas nagy fenyők,
s érted leszek konokul olyan magas,
és kemény is, akár a fejszén a vas.
Neked leszek most már jobb és neked szebb,
mint hordóban a bor, egyre nemesebb,
s tisztább szívű - mint bünt nem látott jámbor,
vad hegycsúcson élő vénülő pásztor.
Teérted van ez a vers is téged hív,
érted szól még a száj és dobban a szív,
és ezek a fáradó öreg kezek,
azért vannak, hogy téged öleljenek!