Grigo_Zoltan blogja
SzerelemGrigo_Zoltan• 2015. december 23. 23:24
A szeretet illata...
Most, hogy közelít felénk újra a karácsony,
amit a piac egy eldugott sarkából,
boldog mosollyal húztál nekem elő.
Alig engedted, hogy én vigyem hazáig,
pedig hideg volt már, a hó is leesett,
jöttél mellettem, begombolkoztál állig,
és olyan gyönyörűen fénylett a szemed.
Belekapaszkodtál szorosan karomba,
szép voltál mint a kivilágított város,
néha megálltál és néztél rám ragyogva,
ahogy fényfüzérek az útszéli fákon.
Két karácsonyt váró, izgatott nagy gyerek,
boldogan siettünk kis fenyőnkkel haza,
Szenteste volt, a hó nagy pelyhekben esett,
és szállt a házak közt a Szeretet illata.
Grigo_Zoltan• 2015. december 21. 21:51
Már érzem...
Már érzem bőröd bársonyát,
szemedben még lobog a láng,
szememben még égnek a fények,
magamba szívom illatod,
érzem ízedet nyelvemen,
hajam borzolja sóhajod,
vállamon kicsit megpihen,
tenyerembe feszül tested,
ívben meghajlik mint a nád,
húrokat penget a kezem,
érzékeinknek dallamát,
száguld ereinkben a vér,
szerelmet markol tenyerünk,
amikor szivünk összeér,
végtelen időt ölelünk.
Grigo_Zoltan• 2015. november 29. 15:51
Mondd...
Mondd!- simogatnál engem mint a szél,
fázós reggelen, néma alkonyon,
öleléseddel melegítenél,
ha a bánat szívemen átoson,
állnál mellettem esőben,viharban,
ha nem kérném, adnád a véredet,
takarnál, ha magam kitakartam,
játszanád velem újra az életet,
az idő, ha nem ad több kegyelmet,
akkor is tudnál látni még, szépnek,
egyszer majd öregen és betegen,
ha szememből a fények kiégtek,
elengednél hogyha vinne a szél,
amikor életem lábad elé dől,
fognád a kezem ha még nem mennék,
elrejtenél engem a halál elöl?
Grigo_Zoltan• 2015. október 3. 19:31
Cím nélkül.....
Napok óta nem láttalak,
látlak és érezlek téged,
s az illatod még körbeleng.
Messze vagy, de bennem élsz,
itt bent az én szívem fölött,
növekszel akaratlanul,
ahogy a kagylóban a gyöngy.
Grigo_Zoltan• 2015. július 26. 09:36
Suhanás
Szerelmet suttogtunk kint a réten
kócos felhők szaladtak az égen
s felébredt néhány éjjeli bogár
nyáresti szellő siklott a füvön
hajunkat borzolva lágyan átfont
a távolban egy apró kis tücsök
játszani kezdett halk szerenádot
esteledett-egy bársony suhanás
és körülöttünk a csend lett az úr
az égboltról hangtalan zuhant ránk
a kristályszilánkká repedt azur
ezernyi szikrát szórt a szemedbe
nagy tüzek lobbantak ahogy néztél
s amikor asszonyommá tettelek
te táncoltál nekem-a holdfénynél