Bakos Erika - Verseim

Volt egyszer egy szép úri dáma
elindult csak úgy egymagába
elfáradt az úton
megpihent egy padon
szoknya alatt tüzelt a vágya.
 
Arra járt egy fess úri legény
szerelmeskedni vágyott szegény
meglátta a dámát
dörzsölgette markát
megcsillant előtte a remény.
 
Hogy is mondjam drága asszonyom
megkívántam önt, nem titkolom
megremeg a testem
vágyom önfeledten
szorul a nadrág ágyékomon.
 
Jaj kérem ez most lehetetlen
erényövbe zárt a hitvesem
akarna sem tudna
belőni a lyukba
zárva van e rés a testemen.
 
Kesereg a fess úri legény
elszállt a légyottról a remény?
Tűnődik magába
piciny száj nincs zárva
s' ott ürül a kemény véredény.
 
 
 


 

Régi történet / humor /

7. éves vótam, mikó az égyik összel aztat monta az Apám, kejjél föl lyány mögyünk a szőlőbe szüretőni, nem nagyon teccött az a mamgamfajta gyeröklyánynak, me jáccani sokkal jobb lött vóna, de Apám szava maga vót a parancsolat. Készíts röggelit oszt ögyünk... Elővöttem a szalonnát, a hagymát mög égy nagy csupor tejet, oszt Apám elé töttem. Gyere té is ögyé, me addig nincs hazagyüvetel, még a szőlő a tőkén van. Hát a szögény embör lyánya mit töhetött...léültem és falatoztam magamnak, csak hogy né üres gyomorral mönnyek mán ki, me akkó mög azon nyavajognák. Szép, de hideg őszies idő vót, a kocsi sarogjájába kupurodtam, oszt elindultunk a tanyára. Nem fűtt hozzá a fogam, mög fáztam is mán, de Apámmal nem ellenközhettem, de égy gyerök az kíváncsi...  Édösapám ... möddig tart az a szüret...kérdözgettem...möddig, möddig még kész nincs, monta. Én csak fészkelődtem a kocsiderékba pedig még el sé nagyon indútunk...mégint kérdöztem...Édösapám...minek köll aztat a szőlőt lészödni...ejj lyány...minek, minek hát azé, hogy lögyön bor a házná, de né kérdözgessé mán annyit me odasuhintok oszt nézhecc! Mögszeppenve hallgattam, nem szerettem vóna mögkapni Apám nyaklevesét, me bizton mondom csöngne mindön fülem égy hétig. No de milyen a gyerök....Édösapám, mondtam halkan, de nem figyelt...Édösapám.... mi van mán mégint, kérdözte morogva...kemény embör vót, nem szerette a nyafogó gyerököket, de azé réám figyelt. Édösapám minek a bor...Apám akkorát nevetött, aszittem léesik a bakrú...ejj lyány ha té nem vóná ki köllene tanálni, mondotta. Azé, hogy ha szomorú vagyok, elűzze a bánatom, vagy ha mulatok még jobb kedvem lögyön tűle... Különben nem vóna? kérdöztem Apámat...néha nem lyányom....néha nem és az öreg égy könnyet morzsolt el a szöme sarkába. Tudni köll Anyám nemrég hót mög, és szögén Apámra maradtam, de az a mögkeményödött szíve nem tudta hova tögyön, mit csináljon égy apró gyerökkel, ezé rám sé nézött sokszor egésznap.. Na itt vónánk, pakolj lé a kocsirú, monta. Ficánka kislyány lévén léugrottam, de nagyon rosszul, a lábom kibicsaklott és eltőrt a bokám. Apám látva mi történt elkezdött káromkodni: Ejj az anyád kiskésit, mikó mögmontam százszor, hogy né ugrájjá azon a kocsin!! Mögszeppenve, dagadt lábbal ültem a fődön  csak úgy potyogtak a könnyeim mikó mögkérdöztem. Édösapám...most akkó mi lösz a szőlővel? Nem lösz többet bor és nem lösz többet jókedve? Apám széliden réám nézött eltünt az arcárú a keménység, majd fölemelt a karjaiba... de buta kislyány vagy... neköm té fontosabb vagy mindön bornál, majd föltött a kocsira és haza möntünk. Otthun kigyött a doktor majd sínbe tötte a lábom, de mán akkó nagyon bőgtem. No ilyen vót az én első szüretöm...azé lött abban az évben is bor szögény apámnak, csakhogy lögyön neki jókedve...:)