Elvont blogja

Az ember megy,
a fegyver marad
Az ember hal,
a fegyver arat
Vért a mezőn,
vértanúk mezején
Megkondult a harang
tétován feketén
A kőszívű harag
felhorkan, színre lép
Függöny gördül
az íj ha megfeszül
a végzet dalol
A pisztoly ha dördül
cefetül marcangol
létet, hogy követel
szívet karcol
sorsot vesz el
S míg el nem csitul,
csak meg-meg torpan
egy helyben vesztegel
tervet forral
Újból meg újból,
babérokat arat
S az élet megy
de a fegyver marad
Hát nem látod ember?
hisz társad is hal
A kürt se halkul
az emlék nyargal
A szemed sír,
sírba merül
Emészti a kín,
teste kihűlt
A szó is csattan
már-már mint az ostor
lángra lobbant
s új tüzet te csiholsz
Így a fegyver soha,
nem kopik el,
nem is halkul
Tűzre tűzzel felel,
Miért is pusztít?
nem tudhatja,
tárgy csak ostoba,
ember alkotta
Az tudja csak,
ki vérbe mártaná,
ki ránk vetette,
ki ránk akasztotta...