Elvont blogja

Kéz a kezet keresi még,
Szem a szembe nézni sem mer,
S ajkunk néma szóval ígér

Emlék-nyelven emlékeket,
S tündér-titkos mosolygással
Bennünk gyermek-másunk remeg

S kopognak a göcsös léptek,
Az arcokon kihűlt öröm,
Titkolózó bú az ékszer

S láthatalan láthatárként
A szívünkbe rajzolódva
Ég egy csillag-szép tünemény

Lázban vacog az iskola
A folyosón némán oszlik
Eltűnt napok bús illata

Ha nem félünk, mitől remeg
A szívünk a falak láttán?
Ki tudja,hogy mitől remeg?

Meg nem alvó diákvérem?
Vagy csupán a pillanat még!?
Minek értünk a végéhez?

Mik ezek a gyászos árnyak?
Miért ölelnek körbe minket
Rég feledett ifjú vágyak?

Ha menni kell, jaj merre kell?
S minek díszes búcsú, hiszen
Úgy is látunk még bennetek...

Lángol a szív,s nincs felelet,
Gondolatban felriadva
Létünk a múlt fölé mered

Tört-hajnalok kupolája
Álom-ködös hajlékot nyújt
Színes lelkünk fényszobrának

Becsukódva bíbor könyvek!
Valahonnan nagyon mélyről
Feltörnek a végső könnyek

S kéz a kezet megismeri,
Szem a szembe beletekint,
Szó a szavat nem feledi

S kéz a kezet elengedi,
Szem a szemet elvakítja,
Szó a szavat nem feledi...

Ábrándozó méla percek
Mélyén a múlt titka perceg,
S érzem a bús gondolatok
Hűvös téli fuvallatok

Ahogy törött, fagyott álmok
Jégtáblái alatt várok
Egy eltévedt ölelésre,
Vagy csupán a feledésre?

Egyedül egy háborúban,
Mérhetetlen mély borúban
Magammal és magam ellen
Harcolok a szerelemmel

De oly szép,oly sérthetetlen,
Minden szava érthetetlen
Suttog bennem szüntelenül
S bánatomra fátyol terül

Nem bánom már, ó nem bánom,
Nem vagyok se hős, se bátor,
Harag nélkül hát szívemet
Leteszem, mint fegyveremet

S már nem vágyom vad vágyakra
Sem szerelmes diadalra,
Csak egy igaz ölelésre
Vagy csupán a feledésre

Éjnek mélyén, sápadt holdfény világában
Tűnő ködből előtűnő holt bús lelkek
Vad léptétől erdők alvó lombja reng meg,
Zokog sok hős, suttog, remeg minden árva

Lidércek és vérző árnyak felbolyongnak
Őszi széllel gőz-kabátjuk suhan hallkan,
S lángban égve ezer törött kürt felharsan
Végtelenből végtelenbe áradozva...

Izzó szemek pislákolnak fagyban forrón:
Elesettek mégegyszer most hazatérnek,
Titkon járnak fehér lelkek feketében

Újra égő holt szerelmek s búcsúcsókok
Kioltják a tört szíveket végső hévben,
S ébrednek szép özvegyek vér-verejtékben.

Fekszem bánat avarjában,
Élet sötét erdejében
Fölém nőtt már az ég űrje,
S alszom borús tengerében

Vad cserjék közt az őszi szél
Szokatlanul hűvösen fúj
S nem véd senki melegséggel
Bennem tavasz lángja sem gyúl..

S távolabbra tőlem talán
Néma léptek visszhangoznak!?
Körülöttem érzem csak a
Holt levelek sikoltoznak

Mégis mintha tudnám, eljön,
Hívja vágyam, várja lelkem,
Szívem látja tán az égen?
Árva csillag izzó teste...

S angyalszíve, tán hiteget?
Mégis vágyom érkezését,
Tüzes csókja elveheti
Ajkam örök éhezését

Mi több, az ő szíve tudja
Mi a szívem ősi titka
Gyöngeségem ereje ő,
Ő lett egykor nekem szánva

S eljött,látja végül szemem,
Néz, mosolyog könnyeimbe,
Hajnal csillan szép dús haján
S tavasz lángol szemeiben

Szólnék hozzá, köszönteném
Boldogságos tiszta szívvel,
De elhagyott már minden szó,
Messzi szállt az őszi széllel...

S lehajtva szép bájos arcát
Hunyt szeméből könny fakad ki,
S nagy iramban folyik, szalad
Egészen a bús szívemig

Szabaddá tett, ím e könnycsepp,
Most már többé meg nem rendít
Csalfa magány, s mégis, mégis
Elfut, elhagy, s nem súg semmit?

Álom előtt, éjszakában,
Korhadt fájú öreg ágyban
Magam vagyok csak egyedül,
S vágyam elhűlt csókban enyhül

Tűnő érzés, s mégis félem?
Szívemmel a múltat nézem...
Bántó emlék kísértése
Nem ereszt a szabad fényre!

Szerelemtől lázas lelkem
Elborong egy messzi percen,
Suttognak a sötét árnyak
S kihunynak a gyergyaszálak

Valami új életre kelt!
S a sötéttel összekevert
Félelemben áll új álom,
Kezeidet hol találom..?

Ismeretlen szép angyalom!
Új csók, új vágy, új alkalom,
Siess egyre, siess nagyon!
Ha meghallod néma hangom

S takarj be az éjszakára
Búvó holdfény világával,
Ne merüljek álmaimmal
Takarj el a szárnyaiddal!

Rejts el maró kígyók elől,
Mert e bánat mérge megöl!
Nem akarok már búsulni!
Nem akarok földre hullni

Öntsd rám könnyed hűvös vizét!
Hadd érezzem valód ízét,
Ne zokogjak, ne remegjek
Önmagadról ismerjelek

S ha nem is jössz el szeretni,
Segíts nékem elfeledni
Csókot, könnyet, vad szerelmet
Álmot, szépet, sok keservet

Takarj be bús szárnyaiddal!
S csillag-lelked lángjaival
Tündökölj, hogy vérző szívem
Ne csalódjon több vad frigyben