Elvont blogja

Véres század virrad újból
Zsarnokoknak mámorával,
Zászlaját lengetvén a népek
A Keserűség záporában
 
Mint irtózatos áradatnak
Fölötte ringó csónakja,
E balsors piszkon áradata
megtelik a jó csónakban
 
Nem nő reánk a béke ege,
És nem kúszhat át fölöttünk
Nyurga felhőknek víg hada,
Amíg mi a földnek feszülünk
 
S míg testvért igázunk szavunkkal.
Addig, míg kétséges hatalom
Trónusán, bitófák között
zúg és morajlik a vigalom
 
Miféle jókedv teremhet,
Ártatlanok szent véréből?
S miféle hervadt virág kélne,
Gyarló vétkünk gyökeréből?
 
De mégis karcol a pengeél?
Újra játszik véle a kar,
Gyermeki tudásvágy űzte?
Kutakodik, s megfeszül a kard
 
Megfeszül benne hitvány tőr,
Egy test értékes világában
Melybe annyi remény vészen el...
Nem tűnhetne mindhiába
 
Újrakélt, csak pusztító elme
Zsarnoki hatalomjátéka,
Azon ezredévnyi szenvedés,
Boldog esztendők rút árnyéka
 
Bolond az ágyú, s bolond a nép
Mely hiába omlaszt falakat,
Mely gyöngéket hív kiáltva
S futni hagyja a vadakat..
 
Mikor lenne már kegyelmes?
Pusztulna a gyötrelem fája!
Vesszen mostoha lánc, gyilkos harc!
Helyébe jöjjön élet, s hála...