Elvont blogja

Irtózatos lépcsőházak
Vonaglanak, vonnak, húznak,
Magad alá eltemetnek,
Rongyszárnyaid rádborulnak

Valaki a házadban él,
Valaki a szobában ül
És tekint rád oly tétován
Magány nélkül még tétlenül

Lélegzetét tapogatod
A szádba zárt szavaiknak,

A fájdalmas hirtelenség
Csodrul benned a verejték
Leplek zúgnak, szakad a tér


()Jelenlétünk minden titkát
Beitták e hűvös falak,
S a törékeny fényű órák
Álmainkban virrasztanak

Belesimul

Szívembe tör közeletek

Belesimul

Összeroskad

S fényben úszunk a folyosón

Valamikor gyermek voltam,
S tárulkoztam közöttetek

Mindörökre

 Bennem laksz, s benned lakom
Szüntelen a jelen köztünk
Nincsen perc, és nincs alkalom

Arcod mélyén ott az arcom,

Felfedezzük egymás tükrét

Csak keresel, még keresel,
S egyre jobban látlak, tudlak,
Felsegítlek ha elesel
Hogy nekivágj e nagy útnak

Hogy megismerj, s ismerjelek

Szíved mélyén ott a jelek

Két kezemmel szorítalak,
Átjársz, érzel és érezlek
S hozzád szólnak, bár e szavak

Nincs már perc, és nincs alkalom
Bennem lksz, én benned lakom

 

Véglegesen szorítalak

Átvérzel és átvérezlek
Átjársz, érzel és érezlek

Fiatalon a gondolat,
Midőn megszületik akkor,
Akkor ébreszt csak álmokat
Rendületlen, oly szabadon,

Mire őszbe fogván, vénül,
Eltelik egy pillanatban  
Megérve már alig révül,
Csak a kételyekben alvad