Elvont blogja

Ábrándozó méla percek
Mélyén a múlt titka perceg,
S érzem a bús gondolatok
Hűvös téli fuvallatok

Ahogy törött, fagyott álmok
Jégtáblái alatt várok
Egy eltévedt ölelésre,
Vagy csupán a feledésre?

Egyedül egy háborúban,
Mérhetetlen mély borúban
Magammal és magam ellen
Harcolok a szerelemmel

De oly szép,oly sérthetetlen,
Minden szava érthetetlen
Suttog bennem szüntelenül
S bánatomra fátyol terül

Nem bánom már, ó nem bánom,
Nem vagyok se hős, se bátor,
Harag nélkül hát szívemet
Leteszem, mint fegyveremet

S már nem vágyom vad vágyakra
Sem szerelmes diadalra,
Csak egy igaz ölelésre
Vagy csupán a feledésre

Tündér-titkos bús Szerelmem!
Keress engem rendületlen

S légy türelmes, mint még soha,
Szíved kérgét fedje moha!

Kereslek már én is bizony,
Titkos úton, titkos hídon...

Ne félj, csak légy szent-türelmes!
S érthetetlen, bús szerelmes

Tüzes szíved vad szikrája
Szívemet tán megtalálja

S tudnod kell, hogy élsz már bennem:
Minden vágyban, minden percben

S hogyha léted megfelejtem
Hűségemhez leszek hűtlen!

Élsz te bennem, élsz már régen,
Madár vagy fennt a nagy égen

Kristálytiszta Mennyek alatt
Kristály-lelkű, tiszta, szabad

S várom azt ,hogy leszállj értem
Türelemmel vágylak téged

De ha érzed,hogy itt a perc
Ne várj tovább, oh ne tedd!

Mint ahogyan bennem másod
Dúdold titkos vallomásod!

S jaj, felszáll majd e bűvös köd
S nem mutat már szívünk tükröt....

Valósággá ég az álom,
Ó úgy várom, nagyon várom!

Még csak álom vagy,s nem bánom,
Álmunk útját vígan járom...

Álmodlak és hiszek benned,
Csak még legyél szent-türelmes!

Nincsen lélek párja nélkül,
Találkozunk egyszer végül...

Isten óvja türelmünket!
Isten áldja szerelmünket!

Régi emlék, emlék talán,
Hogy én, nem ülök bánatot
Nem jöhet már eztán törés
S nem hervasztok új dallamot

Nem is fogok, nem nékem kell,
Kínkönnyek már ne hulljatok!
Boldogságom tündököl fel
Sötét felhők vonuljatok!

Új szerelemre találtam,
Régi az, de más már mégis
Szebb köntösben csillag ragyog,
Fényt adózni fogok én is!

Hangod bája tart még ébren
Álmos tavaszi éjszakán ,
Kedvet áraszt, vágyat ébreszt  
Lelkem vétkes Holdudvarán
 
Édes szókkal híven simít
Mikor mások porba szórnak,
Gyönyört támaszt és szabadít
Ezer csengős tündér szólam
 
Kívánom és várom egyre
Szóljon értem megmerengőn,
Bármily bűnöm, bárhol ered
Örök, örök életerőm!

Szépségednek igaz gyöngyei
Szaggatják kedvesül bánatom,
Szememet simogatják látva,
E szenvedelmes imádatot
 
Valós eme szerető szempár,
S benne mi ragyog szüntelenül
Nagyobb fényű mindenik napnál,
Hűvös szívem úgy, abba hevül
 
Te csodádnak színei az mind,
Ezer apróbb gyöngyszem alkotta
ámulatteremtő báj és szép,
Kortalan idő nem fog rajta!
 
Kéjt szaporít mellé csendülő,
Haragnak tűnő, föl-föl kiáltás
Mely ajkaidon gyöngéden fut,
Tudom nem más, édes dajkálás
 
S rongyra tépvén szürke tereket
Karjainknak ölelő vágya
Benned lakom, tebenned élek
Nem kergethet a világ láza
 
Szépjeidben tűnök, elveszek,
S szívet én nem orozok másét!
Nem hevít az bennem tüzet már...
Tied vagyok, nem a világé!