Elvont blogja

Bölcs tanítóim ha vagytok,
Ne a fagyos halk igékkel
Engem tűzzel tanítsatok!
Szigorún, s a vad leckékkel

Hogy hevítse fázó szívem
Titkos eszmény ragyogása,
Láthassam az ezer kincset
Amit rejt a szavak fátyla

Már csak apró szikra híján
Érzem ég a kanóc bennem,
S láng lobog a tudás íján
Célba fogva gyertya-testem

Nem más vagyok, csak az ember,
S eredendő akarattal
Vágyom én a bölcseletre
Tisztán, mint egy érző angyal

Hát hadd gyúljon ki minden fényem,
S új tűz legyen ősi láng-rom,
Melyben annyi álom félszeg
Martaléka esőt látott

Hadd tárjam föl Szeretetem!
Mely az egy és igaz törvény!
Melyből igaz gyümölcs terem
Igaztalan népek földjén

S hadd tanítsak én is tűzzel,
Tanítanom ha kell egyszer,
Mert ha nem, tán vágyam űz el
S örök zordon szellő meglel.

Hát tanítók, kik hallgattok,
Daloljatok vérző hangon!
S bennem dicsőt arathattok
Csak a tűzzel tanítsatok!

Már szürkület füstje az égből szállik

Bérces toronyfőnek magaslatán,

Bár a fény még ottan dúl és cikázik

Világlik ékességes, a galád,

Hitvány úrfi és a szolgacsalád,

Vala ottan csendes úri lakoma,

Hőn kívánná morzsáját a béres

Minek torát üli mostan kéjfoga,

Az úrkirályfi meg szolganépe

Sorstalanok és lakájok képe,

Királya nagy ünnepét üli a vár,

Hisz dért ütött a fejére ötven

Dicséretin ülve vérborára vár

Ajándéka néki gyűlik közbe,

Halmozzák asztat sorban körökben

"Hová késik főétkem s eleségem?"

Ér zsivajlón áhított szemibe,

Szót mint emel dühvel nagy remegésben

Azon folyvást fordulnak kegyibe,

Zokognak és borulnak hegyibe

"Bölcs fölségünk ne éljen te haragod!"

Hangzik egy bátrabbik legényajak

"Készítik már a te nemes italod"

Kívánságodban hűen megmarad,

Igázottad gyarló vérét ihatod”

De király nem nyughat, ha megkésetik,

Melykor jő az óra, ünnep óra

Melyben néki születése érkezik

Azon csúfos kívánatlan óra,

Mely ezen gyilkost világra hozta,

„Ide véle azon nyomban, hitványok!

Ostobák ti egytől egyig minden!

Sürget idő, születik királytok!

Vezeklik nemsoká a horda itten

Ha előttem fattyúvér menten nincsen”

"Ím itten jöve az máris királyom"

S hordja kelyhet sápadt képű ifjú

"Egészséget néked uram kívánom!"

„Eredj, ki késetni mertél, indulj!”

Szólt is a zsarnok, áldásképp szintúgy,

Kelyhét magához ragadván érzi már

Itten ma lészen tisztes kesergés,

Szédülten kinek tekint, és vért cibál,

Közelgő pillanatot keresgél,

Az éj mutatja szíve keresztjét

S néma szemek tekintik, mikor jő el,

Rettegnek belül, mit művelik majd

Ha az nagy aranyóra tizenkettőt ver,

Tán e perc telje jobb alkalmat tart

Vagy még inkább az úr igába hajt ,

És jöve, itten vagyon vérzivatar,

Ütötte az óra s felség ajka

Amit kehelyre tapad felhőt csavar

Zúg morajlik, villám hajlik arra

S máris lángokba gyúlnak a falak ,

"Midőn égi harag ez meg?" szólt vala,

S tűzkorona már izzik fölötte

"Jertek szolgák! vigyetek innen na, na!"

De nem vagyon csak a halál körötte

Minden mi másik már messze szalad,

"Felség immár koronája ég fején"

Szégyenében az utolsót szólja

S lángjában látja sokak szellemét

Kiknek ő vala végső szószólója

Árvák, s kiknek ontotta életét

Majdan tüzes paripán lebbent tova,

Lelke, de teste vagyon még lángokban áll

S az egész garas-fényű rút palota,

Égnek kincsek, ég arany, ég a galád!

Szegény szolganép úgy szabadnak áll

Így járt ki ártatlan vérét kiszítta!

Így ki annyi tüzet szított, elég!

Ki sanyarúságot szórt csak vissza,

Midőn népe térdre borult elé

Úgy imádva, úgy epedve és sírva

De mégsem követvén őt a lángsírba,

Bosszú perce megértett már vala,

Hosszú kínok árán a bilincs nyitja

S inkább legyen tépett gyolcs és kasza

Mit jólét úgymond szolgálói sara…