Elvont blogja

Történelem
Elvont•  2011. január 8. 18:05

Új kezdetek

Új esztendő, új kezdetek
Új remények, múlt emlékek
Régi hibák, agg emberek

Újabb gyűrű fatörzsekben,
Új gyümölcsök minden ágon,
Régi gyökér a földekben

Új kertben az új virágok,
Új tavaszra, őszre várnak,
Új szegények, új királyok

Elvont•  2010. december 26. 17:58

Emlékezetül

Elfeledett vitézek harcmezején
Elménkben újból-újból körbe járunk
Hol annyi elesett, hullt, más vesszején,
Ahol értünk dörrentek meg az ágyuk
 
Elfeledett királyok harcmezején
A föld még őrzi a felek sikolyát,
Érzi még a paripák vad menetét,
S tán takarja még az örök koronát
 
Elfeledett kor tulajdon talaján
Megpihenni jó, regét zeng a fűszál,
Békében ülni esztendők avarján
Hívogató, fiakat az nem űz ám!
 
Elfeledettek, daliák mezején,
Ahol már hősi vérből több nem folyhat!
Korhadt kopják fájó emlékezetén
Ott hol a szent dicsőség sosem sorvad
 
Oda járunk, mai népek tisztelni,
S hogy erőt vegyünk mindennapjainkhoz,
Nem búsulni, térden állva epedni,
Férkőzvén a múlt szép virágjaihoz

Elvont•  2010. december 23. 19:40

A tűzkirályság (ballada)

Már szürkület füstje az égből szállik

Bérces toronyfőnek magaslatán,

Bár a fény még ottan dúl és cikázik

Világlik ékességes, a galád,

Hitvány úrfi és a szolgacsalád,

 

Vala ottan csendes úri lakoma,

Hőn kívánná morzsáját a béres

Minek torát üli mostan kéjfoga,

Az úrkirályfi meg szolganépe

Sorstalanok és lakájok képe,

 

Királya nagy ünnepét üli a vár,

Hisz dért ütött a fejére ötven

Dicséretin ülve vérborára vár

Ajándéka néki gyűlik közbe,

Halmozzák asztat sorban körökben

 

"Hová késik főétkem s eleségem?"

Ér zsivajlón áhított szemibe,

Szót mint emel dühvel nagy remegésben

Azon folyvást fordulnak kegyibe,

Zokognak és borulnak hegyibe

 

"Bölcs fölségünk ne éljen te haragod!"

Hangzik egy bátrabbik legényajak

"Készítik már a te nemes italod"

Kívánságodban hűen megmarad,

Igázottad gyarló vérét ihatod”

 

De király nem nyughat, ha megkésetik,

Melykor jő az óra, ünnep óra

Melyben néki születése érkezik

Azon csúfos kívánatlan óra,

Mely ezen gyilkost világra hozta,

 

„Ide véle azon nyomban, hitványok!

Ostobák ti egytől egyig minden!

Sürget idő, születik királytok!

Vezeklik nemsoká a horda itten

Ha előttem fattyúvér menten nincsen”

 

"Ím itten jöve az máris királyom"

S hordja kelyhet sápadt képű ifjú

"Egészséget néked uram kívánom!"

„Eredj, ki késetni mertél, indulj!”

Szólt is a zsarnok, áldásképp szintúgy,

 

Kelyhét magához ragadván érzi már

Itten ma lészen tisztes kesergés,

Szédülten kinek tekint, és vért cibál,

Közelgő pillanatot keresgél,

Az éj mutatja szíve keresztjét

 

S néma szemek tekintik, mikor jő el,

Rettegnek belül, mit művelik majd

Ha az nagy aranyóra tizenkettőt ver,

Tán e perc telje jobb alkalmat tart

Vagy még inkább az úr igába hajt ,

 

És jöve, itten vagyon vérzivatar,

Ütötte az óra s felség ajka

Amit kehelyre tapad felhőt csavar

Zúg morajlik, villám hajlik arra

S máris lángokba gyúlnak a falak ,

 

"Midőn égi harag ez meg?" szólt vala,

S tűzkorona már izzik fölötte

"Jertek szolgák! vigyetek innen na, na!"

De nem vagyon csak a halál körötte

Minden mi másik már messze szalad,

 

"Felség immár koronája ég fején"

Szégyenében az utolsót szólja

S lángjában látja sokak szellemét

Kiknek ő vala végső szószólója

Árvák, s kiknek ontotta életét

 

Majdan tüzes paripán lebbent tova,

Lelke, de teste vagyon még lángokban áll

S az egész garas-fényű rút palota,

Égnek kincsek, ég arany, ég a galád!

Szegény szolganép úgy szabadnak áll

 

Így járt ki ártatlan vérét kiszítta!

Így ki annyi tüzet szított, elég!

Ki sanyarúságot szórt csak vissza,

Midőn népe térdre borult elé

Úgy imádva, úgy epedve és sírva

 

De mégsem követvén őt a lángsírba,

Bosszú perce megértett már vala,

Hosszú kínok árán a bilincs nyitja

S inkább legyen tépett gyolcs és kasza

Mit jólét úgymond szolgálói sara…

Elvont•  2010. november 28. 21:57

Ezredévnyi panaszok

Véres század virrad újból
Zsarnokoknak mámorával,
Zászlaját lengetvén a népek
A Keserűség záporában
 
Mint irtózatos áradatnak
Fölötte ringó csónakja,
E balsors piszkon áradata
megtelik a jó csónakban
 
Nem nő reánk a béke ege,
És nem kúszhat át fölöttünk
Nyurga felhőknek víg hada,
Amíg mi a földnek feszülünk
 
S míg testvért igázunk szavunkkal.
Addig, míg kétséges hatalom
Trónusán, bitófák között
zúg és morajlik a vigalom
 
Miféle jókedv teremhet,
Ártatlanok szent véréből?
S miféle hervadt virág kélne,
Gyarló vétkünk gyökeréből?
 
De mégis karcol a pengeél?
Újra játszik véle a kar,
Gyermeki tudásvágy űzte?
Kutakodik, s megfeszül a kard
 
Megfeszül benne hitvány tőr,
Egy test értékes világában
Melybe annyi remény vészen el...
Nem tűnhetne mindhiába
 
Újrakélt, csak pusztító elme
Zsarnoki hatalomjátéka,
Azon ezredévnyi szenvedés,
Boldog esztendők rút árnyéka
 
Bolond az ágyú, s bolond a nép
Mely hiába omlaszt falakat,
Mely gyöngéket hív kiáltva
S futni hagyja a vadakat..
 
Mikor lenne már kegyelmes?
Pusztulna a gyötrelem fája!
Vesszen mostoha lánc, gyilkos harc!
Helyébe jöjjön élet, s hála...

Elvont•  2010. november 17. 21:19

Utolsó bánat (A katona éneke)

Még szoríts tenmagadhoz kedvesem!
Ne szenvedjem mostoha világnak
egyetlen álnok perdülésit se...

Felednem ah, csak egy mozzanatra
Engedd hát! Mostan és soha többé!
Hisz búcsúzásom jő virradatra

Zordon fiak tetőled elrántanak
kik ereimbe másznak véremért
S áldozom hazámnak önmagamat

Hát érezni vágyom minden ízed!
Hallani a mindenik hangodat
Csókolni ajkad, csókolni szíved...

De mostan csak szoríts! Szoríts mostan...
Részeddé hadd váljon ócska testem
Hadd legyen tied létem, mi voltam

S ne tekints mostan égi csillagokra!
Csak szoríts! Csak szoríts, míg engedem
Támaszd fődet forró homlokomra.

S ne tekints föl se a vérágas Holdra!
Csak szoríts! Csak tenéked engedem!
s ne sirass, vérem hullik ki hogyha

Ne eressz! Fojts! úgyis mindegy nékem
Szoríts! Teperj! de el sose feledj!
Ne eressz! Még itten vagyok néked...

Szoríts hát! Karolj! El sose eressz!
Mostan vagyok itt, de ha menni kell
és háború hogyha dúl, ne feledj...