Dellamama blogja
ÉletmódA szavak is elfogynak
Nem enged el, szorít a megszokás keze,
ismerős minden dal, ugyanaz a zene.Te és én unalomig ismétled magad,nekünk nincs semmi új az öreg Nap alatt. Udvarias szavad, bókokkal cifrázod,üres fecsegések a hazug vallomások.A gondolat ismerős, mi bennünk fakad,a hűség rablánca végleg rajtunk marad. Ajkamat már nem, csak arcomat csókolod,unalomba fúlnak éjszakák nappalok.Elfogynak lassan a szép beszédes szavak,a fülünk már alig hall, szájunk hallgatag.Otthon és haza
A falu végén még ott állnak,
az öreg vályogfalu házak.
Volt lakója, de régen nem él,
az ablakon át süvít a szél.
A Hold a tető résén benéz,
a mennyezeten háló, penész.
Talán egy kilométernyire,
itt folydogál a Tisza vize.
Erre tévedt egy hazánk fia,
kinek otthona Hollandia.
Támadt egy hirtelen ötlete,
a kis házakat mind megvette.
Egy év múlva épp arra jártam,
azt hittem leesik az állam.
Új cserép ül a ház tetején,
tulipán amerre látok én.
Magyar beszédet már nem hallok,
itt otthont leltek a hollandok.
/A holland a jövőre gondol, mi lesz ha emelkedik a tengerszint/
"Szeptember végén"
Még nyílnak itt ott kertemben virágok,
még zöldell két nyárfa, bár kicsit megdőlt,
de ahogy kinézek éppen mit látok,
megáll egy autó a kapum előtt.
Láncfűrésszel jöttek hárman, ..gányok.
/-gondoltam egyet, majd rájuk kiáltok,/
de nem mertem szólni a félelemtől.
Hol egy fiú kiben még lángol a nyár,
aki bátran a tolvajnak nekimegy?
De még egy ősz hajú sincs, ki ellenáll,
szólna: Ne vágd ki a fát, nem a tied!
/Kivágták, vitték a fene egye meg./
Másnap látom az IFÁT visszajöttek.
Az utcán kiabálnak: FÁT VEGYENEK!!
Ennyi csak....
Esti csendben némán ülünk,
nem mozdul a megszokás.
Nézzük egymást nem beszélnünk,
sokat mond a hallgatás.
Késő ősszel, nem oly régen,
búcsúzott a szerelem,
eltávozott halkan, végleg,
úgy ahogy jött hirtelen.
Hosszú hideg jeges téllel
hűségünk még itt maradt,
megfakuló emlékképpel
álmodjuk a vágyakat.
Elgyöngülve, kis lépésben,
együtt rójuk utunkat,
reszkető kézzel a kézben,
együtt lépünk,....... ennyi csak.
Bp. 2000 október /40 éves házassági évfordulónkra./
Buzog az Élet!
Miért háborog a lelkem szüntelen,
pedig rég' túl vagyok már a hetvenen.Orkán tombol bennem eső zuhatag,máskor kiszáradok, mint a sivatag. Napi kihívás tolakodik elém,egy kis nyugalom költözhetne belém.Nem hagyhatom ott, fámon a cseresznyém,nyáron már a télre gondolhatok én. Erős nő vagyok, olykor mégis félek,mielőtt unnám, véget ér az élet.Az akarat buzog, szinte forr bennem,az életben az Életet szeretem!