Dellamama blogja

Ébred a kelet, a nyugat elenyész,
sötét felleget hordoz ma a szél.
Ördög porondján istenek küzdenek,
enyém Jehova, Allah a tied.
Hatalmak harca még döntetlenre áll,
itt egyetlen győztes lesz, a halál.
Háborút gyújtók büntetlen maradnak,
nem isszák a keserű poharat.
Nem hallja meg senki istene szavát,
az ember vak lett, süket a világ.

Édesapját  iskolaszolgának hívták,
ezermester keze miatt kapott munkát.
Dolgát éjjel-nappal felelősen végzi,
ezért ott helyben egy lakást adtak neki.
A pici otthont fiaként örökölte,
végezzen jó munkát ezt várták el tőle.
Alacsony a lakbér, minimál a bére,
meg van elégedve nem nagy az igénye.

Ma mondták -  nem kell ide iskolagondnok,
hagyja el a lakást adtak egy hónapot.
Fejére szakadtak hírtelen a gondok,
nem érti mért nem kell iskolának gondnok.
Se lakás, se állás mehet az utcára,
ha nem talál munkát felkopik az álla.

Egy nunkahelye volt? Meglátják a korát,
kézzel írt életrajzát el sem olvassák.
Lassan fészket raktak benne a kételyek,
ötven felett zsugorodnak az esélyek.
Mély sűrű ráncokba redőz a homloka,
hiába minden, csak lábát koptatja.
Bizalma megrendült, kihez fordulhatna,
Isten sem segít, ha erőtlen az ima.

Kétségek gyötörték jövőjén aggódott,
szeme feketének látta a holnapot.
Az utcán szívéhez kapott, összeesett,
élesztgették, a mentő gyorsan érkezett.
- " nincs pulzus se szívhang úgy látszik feladta,
nem volt öregember, még élhetett volna"!

Ha van ok ünnepelni miért koszorúztok,
még ne temessétek el a szabadságot.

Európa belénk gázolt, mit tegyünk megmondják,
szabályok rabláncára szegezik a polgárt.

Az emberek adósság csapdában szenvednek,
hazugság fátylával kötik be szemedet.

Minden politikus az emberek javát akarja.
meg is szerzik, pályáznak kis vagyonkádra.

Milliárdokat rabolnak, s megmagyarázzák,
az ő kezük tiszta, mert gyakorta mossák.

Az emberek utcán ünneplik a szabadságot,
de ne látják, hogy a lobogó már sáros.

Az éjszaka elringat karjába zárva,
beleálmodom magam egy szép világba.
Fellebbentem az idő ködös fátyolát,
a jövőbe tekintek a múlt szemein át.

Széthulló világunkra ráült a Sötét,
a szívekben kihunyt a tűz, hol van a Fény?
A szeretet lángja már alig pislákol,
az egész Föld hangos fegyverek zajától.

Felébredtem álmomból, ez a valóság,
háború, terrorizmus, ilyen a világ.
Az égre fellobban a hajnalfényű Nap,
s letörli arcomról a mosolyomat.

Városmajor fái közt hideg szél fut át,
a november letörli a nyár mosolyát.
Szakadt nagykabátban ténfereg a lélek,
meleg szobájából villannak fel képek.

Elfáradt álmaival lefeküdne máris,
a hideg pad helyett puha ágyra vágyik.
Tűzre vetné sorsa szomorító gondját,
visszaforgatná az idő mutatóját.

Elkékült ajkához emeli mámorát,
néma imájában segítségért kiállt.
Süket fülü hatalmasok őt nem hallják,
a város kiveti magából nyomorát.