Párbeszéd a falakkal - Covid

Daneel•  2021. december 15. 17:41  •  olvasva: 77

Párbeszéd a falakkal

 

Én a csendben a kimondatlant hallom meg.

Éjjel, amikor a város aludni tér,

fülem hegyezni kezdem, s meghallom, mit ér

az embersorsba csomagolt betontömeg.

 

Hogy kik suttognak oly élénken: nem tudom.

Öreg vagyok már, buzgó kérdések helyett

addig hümmögök én, míg magam elunom,

s vigaszt keresek a borosüveg mellett.

 

Lassan kortyolok bele a boldogságba,

hagyom, hogy leevickéljen a szívemig.

Gondolok egyet, s az ablak mellé állva

hallgatom a csevelyt, majd felelek nekik.

 

Figyelem, ahogyan a város csontvázként

falja fel az erdőt, hogy megszülethessen.

Izom ragad rá s bőr, majd szemében a fényt

az ember könnyein tocsogva meglelem.

 

Barátként öleli át a térnyi beton

a követ, mit kígyóként levedlik a táj.

Emberek sétálnak, de arcuktól megvon

a homályos látomás szülte akadály.

 

Pulzáló épületek, dobogó szívű,

saját tükörképétől megrettent város.

Farkasszemet nézünk, s múltja ezerszínű

gödre mellett a porral vagyok arányos.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!