Kifaragtak - Bis morgen

Kifaragtak

Kacatok közt marionett,

koszos feje zokniból lett.

Ha ránézel, rád mosolyog,

ha rugdosod, némán morog.

Meglóbálod, és ő táncol,

elrabol az olvasástól.

Jobbra lépked, balra lépked,

mosolyog rád, figyel téged.

*

Marionett, mesélj mesét!

Milyen érzés volt a nemlét,

mikor egy kéz kifaragott?

A semmiben úszkál hangod.

Tölgyfa voltál a templomnál,

vastag voltál, élet voltál.

Januárban döntöttek le,

szükség volt pár ölnyi helyre.

Kifaragtak. Emberarcod

dühvel vágott ezer karcot

egy öregúr könnytől tiszta

kezeinek ráncaiba.

Azért küzdött, hogy utánozz.

Út voltál a kisfiához,

az emlékek gyásztól fakó

ösvényén is vigasztaló.

Azzá lettél, mi elveszett.

A forgács szült egy gyermeket.

Mondd, milyen volt újra élni?

Elpusztulni? Visszatérni?

Zoknit húztak a fejedre.

Mocskos vásznán pár cseresznye

kandikál ki a koszon át.

Rajzoltak rá egy koronát.

Az öregúr már nem szuszog.

A lét végén van egy szurdok,

és ő egy nap, két perc között

mosolyogva beköltözött.

A sírkövén nincs üzenet,

így üzeni most a csendet.

Milliónyi dolgot mesél,

ha gondoktól csendes az éj.

Egyedül vagy, marionett?

Magányodból egy szirom lett,

mit a szellő óvva hordoz?

Benézhetek magányodhoz?

Nem válaszolsz, csak képzelem,

ahogy itt ülsz, szemben velem,

és figyeljük az olvasót,

aki minket elolvasott.