Híd, este - Bis morgen

Híd, este

A nap tüzében aranylott a híd,

antik csodaként leste a folyót.

Huzalai közt pár szobor avítt

roncsként dúdolta épp a c'est la vie-t.

Alattuk a víz lustán csobogott.

Száz csepp a tenger, száz perc az élet,

folynak a percek, sodródik a múlt.

Valaki a híd közepén véget

vetett a kínnak: előrelépett.

Megfagyott szíve hópehelyként hullt.

A víz közömbös, a hullám nem sír,

folyékony arca unott maszk csupán.

A híd rápillant és szonettet ír.

Könnyezik a vers, benne egy fakír

szöges múltjával járkál a Dunán.

Kígyókat bűvöl az éjjeli part,

köztük az ember sunyin sziszeg csak.

Kúszik is, ha kell, az őszi avart

dühvel tapossa, közben kifacsart

lelke szívfából tábortüzet rak.