Fordítás az utánirodának

Alfred Tennyson – Tündeföld kürtjei halkan harsognak

Fénylő palota, ragyog a fala,
s hótól ráncosak a messzi bércek.
Hullámzik a fény a tavak tükrén,
s vad vízesésben pihenni tér meg.
Kiabálj kürtöm, kiálts visszhangot,
és visszhangod halott, halott, halott!

Hallgasd és neszeld!, mint éji csevelyt,
hallod elveszni hangod odaát.
Édes távolból, messzi sziklákról
fújják suttogva Tündeföld dalát.
Kiabálj kürtöm, halld a szurdokot,
és visszhangja halott, halott, halott!

Az égig futnak, majd ott elfúlnak;
nyughelyükké lesz mező és mocsár.
Lelkünk lelik meg, otthonra lelnek,
s addig nőnek ott, míg az idő jár.
Kiabálj kürtöm, kiálts visszhangot,
és visszhangod halott, halott, halott!

Eredeti:

Alfred Tennyson - The horns of Elfland faintly blowing!

The splendor falls on castle walls
And snowy summits old in story;
The long light shakes across the lakes,
And the wild cataract leaps in glory.
Blow, bugle, blow, set the wild echoes flying
Blow, bugle; answers, echoes, dying, dying, dying.

O hark, O hear! how thin and clear,
And thinner, clearer, farther going!
O sweet and far from cliff and scar
The horns of Elfland faintly blowing!
Blow, let us hear the purple glens replying;
Blow, bugle; answer, echoes, dying, dying, dying.

O love, they die in yon rich sky,
They faint on hill or field or river;
Our echoes roll from soul to soul,
And grow forever and forever.
Blow, bugle, blow, set the wild echoes flying,
And answer, echoes, answer, dying, dying, dying.