Fóbia - Őszi színek

Fóbia

Egy bohóc harmonikázik
szívem labirintusában.
Nyekergő haláltusában
loholok a megnyugvásig.

Hahotázó sziluettje
visszaköszön a pohárban.
Peremén a rakoncátlan
vigyora gúnnyal van tele.

Minden képernyőn ott cselleng
valamelyik sarok körül.
Egy percre ha el is törpül,
a zenéje egyből felzeng.

Magamként látom másokban,
a mosolyban és a könnyben.
Az idegenné gyötörten
kérdező pillantásokban.

Hajnalban róla álmodok
a levegőtlen zugomban.
Ha ébrenlétbe hullottam,
ő az ágyamnál ácsorog.

Felvettem vele a harcot,
és ekkor megértettem őt.
Utáltam őt-éltettem őt,
s ő apró magvakká aszott.