Éjjeli vándor - A Fekete Füzet

Éjjeli vándor

  

Kihunyt csillagok alatt fénylik az árnyék,

mellette baktatok én agg utakon át.

Homályban hunyorgó szememnek ajándék,

mit sötétben dobogó szívem vakon lát.

 

A hétmérföldes csizmám tócsába csobban,

az esőcseppek pedig fölfele szállnak.

Utcasarki tűzijáték zeng a porban,

gyöngybe zárt darabjai a napsugárnak.

 

Az árnyékom felnyaldossa a színeket,

lakomázik ő, kiszürkíti az utcát.

Sötétség lettem, szurokba csent kikelet,

a gonoszságra ujjal mutató, rút vád.