Álmatlanság - Pánik

Álmatlanság

Az éjben ébren tart a szív:
avítt romtestemben dobog.
Ő lángra lobban, s táncra hív,
én pedig vele vacogok.

Ő a csillagokből szopja
tejként Dionüszosz vérét,
s míg a sötét körbefonja,
engem hahotázva tép szét.

Vigadni szeret napestig:
elkortyolni a lét könnyét;
a pillanatok közt pedig
mese neki az öröklét.

Egyszer viszont minden mese
valóra válik általunk...
Harc, hősök, a pokol verme,
s benne a fogoly: mi magunk.