只今 - Hazamenni

只今

Ajtó nyílik, öreg ajtó,
rémálomként csalogató
mögötte a tajtékzó táj.

Minden léptünk holt félhomály,
Istent könnyel káromló száj
létsikolya a halandó.

A hold napzik, napfényt áraszt,
az ajtó hív, de elválaszt,
ő az élet, s halott vagyok.

Csóktól terhes gyönyört sajog
a felhőkbe fútt angyalok
szélnyi dala, mely feltámaszt.