zita blogja

Hiányzol

Hiányod már a szívem mardossa,
lelkem már elkoptatta a bánat,
testem sóvárogva feléd nyúl,
bárcsak megtalálhatnálak.
Szemeim már elfogytak a könnytől,
erőltetem magam elé arcodat,
rettegek a sötét,hideg éjtöl,
érted vívok álomharcokat.
Arcomat szürkére festette,
karikát festett szemem alá a bánatom,
meghaltál, itt hagytál engem árván,
szívembe medret vájt magának a fájdalom.



Évszakok

Tavasz van, és nyílnak a virágok,
rügyeznek a fák,de én csak rád várok.
Néha még hidegek a reggelek,
a fagyos esték, még rád emlékeztetnek.
Eljött a nyár, itt van újra,
a meleg napok fülledt fájdalma.
A vakító nap égető fénye,
szívemben csak te vagy,
mikor látlak végre.
És ősz lett, hullanak a levelek,
borús az ég, az éjszakák hidegek.
Megjelennek az első esőcseppek,
ahogyan az ablakon,
arcomon is folynak a könnyek.
Aztán eljött a tél,s az első havazás,
az egész egy hófehér utazás.
Utazás a távoli múltba,
látom a lábnyomaid a hóba.
Rád emlékeztetnek az évszakok,
és minden újabb pillanat,
elmentél, itthagytál örökre,
nekem csak a fájdalom,
s a gyász maradt.

Mert kell,hogy varj ream,
hogy mindig varjalak,
mert kell, hogy megkivanj,
hogy megkivanjalak.
Kell, hogy megerints,
mert kell, hogy ram nevess,
kell,hogy velem legy,
met kell,hogy szeress.

Kisfiamnak

Csak telik az idö,
es egyre okosabb vagy,
szemedben ott ragyog az elet,
mindenhol nyomot hagy.
Lepteid menten kiviragzik a taj,
Erintesed nyoman
elmulik minden ami faj.
Es csak telik az idö,
s te vagy a legfontosabb nekem,
ha ram nevetsz, ha atölelsz,
veled együtt dobban a szivem.
Kicsiny ujjaid nyoman, minden ujraeled,
benned viragzik, fejlödik,
minden ami szamomra az elet.
Es csak telik az idö,
es meg jobban feltelek,
es meg a szeltöl is ovlak,
es megjobban szeretlek.

Szeretnék

Szeretnék tudod
egy fűzfa lenni,
szomorú sírodra
árnyékot vetni.
Szeretnék egy szellő,
vagy egy könnycsepp lenni,
meghalni lassan,
csendben megpihenni.
Szeretnék eső lenni,
mely sírodat mossa,
sírodon örökre nyíló,
gyászoló fekete rózsa.
Szeretnek föld lenni most,
mi téged melegen átölel,
életet adni,
s teérted meghalni ha kell.
Gyertya lenni,
mely lelked mécseseként ragyog,
hiányod betölti a szivem,
és csenben megfulladok.
Szeretnék tenger lenni,
mely a partot mossa,
s ha hiányod rámtör,
bőszen morajlana.
Szeretnék vulkán lenni,
csendben füstölögni,
s ha hiányod rámtör,
világot rombolni.
Szeretnék mindent,
amit már nem lehet nélküled,
megtennék bármit,
hogy újra velem lehess.
Nem szeretnék mást,
csak azt hogy megbocsáss,
hogy elmondhassam neked,
soha nem kell senki más.

Emlekek

Fenykepedet tartom
remegö kezeim közt,
rad emlekezem,
örök sötete borult
szivemre miattad,
miert?kerdezem.
Emlekeid lassan
kopnak ki szivemböl,
ahogyan fakul a müvirag,
szemeim tenger megindul,
s lassan mar faj gondolnom is rad.
Eltelik par honap eszrevetlen,
lassan vanszorog a tel,
elfeledni tengerkek szemed jo lenne,
de ugy szeretlek meg.
Mint a vulkan forro arja
önti el szivemet a gyasz,
s ha emlekeid arja elsodor,
kesszuras szivembe minden szo, s mosoly.