zita blogja

A tenger

Hullamokat tördel a szel,
aprokat löttyint a vizen,
nyugodni keszül a nap,
sargat fest a feketeben.

Nyaldossa lassan a viz,
mossa zugva a partot,
utolsot kacsint meg a nap,
s feketebe festi a vilagot.

A homokot kavarja a szel,
s vidaman jattszik a hajammal,
most ugyan bucsut intek,
de gondolatban itt er a hajnal.

Neked

Felnezek az egre,
ram csillagok mosolyognak,
felnezek az egre,
es tudom, hogy ott vagy.
Fekete az eg,
egeszen fekete,
szemed kekjet latom,
felragyogni benne.
Het ev telt el,
csak egy pillanat,
porbol lettel,porra leszel,
de az emleked itt maradt.

A legdrágább kő mindent karcol,
de maga nem tűr karcolást,
a legdrágább szív inkább vérzik,
de nem sebez meg soha mást.

Anyaknapjára

Megszülettem vérdböl anyám,
tested táplálta belém az életet,
vigyáztál,s óvtal szeretettel,
minden percet neked köszönhetek.
Szép vagy,és oly nagyon szeretlek,
a múló idő is csak még szebbé tehet,
kivánom anyáknapjára,el ne hagyj soha,
örökre velem lehess.



Édesapámnak

Hajadba ősz szálakat festett az élet,
szemed mentén megszaporodtak a ráncok,
szürke szinét megfakitotta az élet,
kemenyebbek lettek a férfi vonások.
Büszkén nézek erre az arcra,
bár dacos voltam serdülő gyermekedként,
nem hiába volt a szigor és a féltés,
csak most értettem meg azt, hogy miért.
hogy miért féltettél annyira,
hogy miért is voltak a viták,
hogy miért noszogattál,
miért erőltetted az iskolát.
Nézlek mikor kisfiammal játszol,
s megcsillan a könny a szemem sarkán,
Mert olyan jó , hogy vagy nekem,
mert oly jó az édesapám.
Hiába minden, ha az ember,
nem ismerheti gyökerét,
ha nincs óvó kéz,aggódó szempár,
ki vigyázza félti életét.
Jó érzés nekem,hogy itt vagy,
s hogy van előttem példa,
hogy mindig meghozza gyümölcsét a becsület,
s a verejtékes kétkezű munka.
S bár nehezen mutattad ki,
tudom nagyon szerettél,
és mind a hármónkat,
csak a jóra neveltél.
Soha nem felejtem el,
azt a megfakult szürke szempárt,
s azt a könnycseppet a szemem sarkán,
a nagypapát,és a kisunokát.


Testvereimnek

Harman osztoztunk
apamek kenyeren,
harom kis ehes szaj,
ragyogo szep remeny.
En vagyok a közepsö,
nekem könnyü a dolgom,
batyam alltal lathatom mi va ram,
öcsemet nezve,merenghetek a multon.
Batyam nyomat követve irok most verseket,
edesapamtol örököltük,
ezeket a kosza rimeket.
Batyam langolo szivenek
a gyermek volt minden ohaja,
eljött hat vegre a pillanat,
hogy most ö lesz edesapa.
Sokat tanultam töle,
feltett,ovott, szeretett,
vigyazott, gondja volt ream,
szemeb egett a testveri szeretet.
Az öcsem kisgyermek ma meg,
na jo, annyira nem is kicsi,
de nekem meg kisgyermek csupan,
kit felteni kell, szeretni, vedeni.
Okos, es nagyon hasonlit anyamra,
kedves,bar neha engedetle,
most meg fittyet hany a vilagra.
Sokmindent fog meg elerni,
szemeben latom,hogy erdemes
varni,hogy kibontakozzon,
megmutassa igazan mire kepes.
Harman vagyunk mi,
harman egy ver, egy elet,
szemünkben eggyütt felragyog,
az igaz testveri szeretet.

Te voltal...

Te voltal az igazi,
talan csak azt hittem,
tudtam mitöl felek,
es en igy szerettem.
Te voltal az eszem,
csak terad gondoltam,
te voltal a vagyam,
rolad almodoztam.
Te voltal a szemem,
mert csak teged lattalak,
te voltal a jövö,
midig csak vartalak.
Te voltal örömöm is,
mert ha velem voltal,
elmult minden banat,
mikor atkaroltal.
Te voltal halalom is,
igen az is te voltal,
meghaltam in is veled,
amikor meghaltal.



Gyasz

Vegighuzom kezem
rideg sirköveden,
becsukom a szemem,
s velem vagy szüntelen.
Elszallo almokat
rejteget az ej,
elszaradt viragot
visz a jeges szel.
A rozsa ott maradt a siron,
de en tovabb indulok,
minden nappal nelküled,
mindig meg arvabb vagyok.
Ne feljts el engem,
en nem felejtelek,
halalom napjaig,s azutan
örökke szeretlek.