szilba blogja

Már tudom mi vagyegy csöpnyi remény,

 

kavargó örvény

 

szíven tengerén. 

 

Apró rezgés

szívem húrjain,

ajkamat elhagyó,

szerelmes dalaim.

 

Könny vagy szememben

édes csók a számon,

kegyetlen tövis

a legszebb virágon.

 

Végső sóhajtás,

lelkem igaz társa

szerelmes szívemnek,

utólsó dobbanása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elfeledtelek:...mondtam gúnyos mosollyal az arcomon, nyugtattam magam most még fáj de elmúlik tudom!

Hm hazudni magamnak-másnak...amit nem nagyon tudok,csak felejtenélek már el csak múlna el a dolog.

Várok:....türelmesen, csendesen,de miért is nem vagy már kívül a szívemen.

Hát nem érted hagyj!!!...ne kínozz már tovább,menj hess vissza se nézz rám.

De Te!..csak mosolyra görbíted a szád.....s Én elvesztem, ellenem az egész világ.

Rohannék ölelni,mondani hogy SZERETLEK és nélküled értelme nincs életemnek.

Elindulsz felém:...testem, lelkem beleremeg bántó szavak helyett kezembe adtad kezed.

Psssz:...csend suttogod halkan,s karod ölelésébe rögtön belehaltam.

Kérlek Istenem

ne hagyd,hogy szeressem,

hogy a vágy iránta

rossz útra tereljen.

Nem akarok bűnös lenni,

újra hiába szeretni,

minden pillanatban

csak is őt keresni.

Elfáradtam már,

hogy higgyek a csodákban

fájdalom lakozik,

szívem minden kis-zugában.

Értelmetlen lenne,

hogy újra szeressek

hisz te már mellém adtad,

azt az egyetlen egyet.

Tégy csak próbára,

s ha csalódsz majd bennem

nem csak önmagamnak,

de számodra is elvesztem.

S egyet ne feledj el,

ha büntetést szánsz nekem

azért hibáztam.......

mert embernek születtem.

Süvít a szél

havas a táj,

kicsiny hópehely

táncokat jár.

Meg-meg csillan

a lámpa fényben,

tündökölvén

a szivárvány színében.

Lágyan hull 

alá a mélybe,

társait boldogan 

magához kérve.

Belepi mind

a végtelenséget,

s gondtalan élete

játszva tért véget.

Sóhaj leszek nem sokára

s vigyázom léptedet,

melléd szegődök mint árnyék

mi mindig ott lesz veled.

Észrevétlen sóhaj

mely átöleli lelked,

és ha befogad szíved

ott élek majd benned.

Nem kell könny sem búcsú szó

csupán emlék maradok,

mi végül elhalványul

és nem lesz fájó,ha már nem vagyok.

S míg szívem ver

Te vagy az egyetlen,

de utána sem leszel más...

csak maga a végtelen.