szilba blogja

Végy magadhoz 
minden földi jót, 
szánd meg a koldust 
biztasd a haldoklót. 

Szeress örökké 
adj millió csókot, 
bocsáss meg annak is 
ki életeket oltott. 

Becsülj apró dolgokat 
tégy szíveddel csodát, 
láss a vakok helyett 
s halld a némák sikolyát. 

Mikor felkelsz minden reggel 
élvezd a nap összes sugarát, 
mert nem tudhatjuk mi vár ránk 
az élet után... odaát!!!

Sikátor sötétjében,
hol az árnyék is meglapult,
egy kisfiú szemébe nézve
bennem félelem tüze gyúlt.
egyik lábával támaszkodott
egy rozoga ládának,
felnőtt tekintetei 
szinte felfaltak.
tán 10-éves sem volt-e gyermek
mert nekem az maradt,
de több bűn szárad lelkén
mint az én fejemben a gondolat.
lépteim szaporáztam
hevesen vert a szívem,
és az járt a fejemben
csak most jussak ki innen.
nem felejtem arcát
azt a felnőtt tekintetet,
kiáltását mi nem volt szép
annyit ordított csupán utánam....
ezt dobta a gép.

Álarcokat öltve
jutott ránk-e szerep,
szerelmesen bujtunk mögé
mert csak így lehetett.

Ahogy megláttalak
meg is szerettelek,
nem tudtam valójában
arcod kit rejteget.

Tervezgettük a jövőt
meseszép életet,
úgy szerettelek még
a föld is megremegett.

Nem sejtettem még
hogy hazugságot rejtett szavad,
s belőled nem más
csak a lehullt álarc maradt. 

Szürke árnyak marcangolnak
oly magányos vagyok,
egy elhagyatott kóbor lélek
és a múltból táplálkozok.

Minden nap egy-egy falat
hogy ne haljak éhen,
és otthonom az egész világ
melyben szét szórtam a szívem.

Igazán senkinek nem kellettem
nem volt ki mellett meg álljak,
s felvettem a fehér helyett
a fekete ruhámat.

Ezért van ez így még ma is
hogy a múltból táplálkozom
és a szívem maradt kis darabjával
csak a múlthoz ragaszkodom.