szilba blogja

Szikra voltam
mely sunyin lopózott az éjben,
mi utat mutatva vezette
szíved szerényen.

Majd lángra lobbanva
tomboltam-e világban,
okádtam a füstöt
s te jöttél utánam. 

Aztán lenyugodott szíved
már hiába égettem,
lassan megfulladtam
a saját füstömben.

Szikra voltam egykor
mely sunyin lopózott az éjben,
csak a te szívedet akartam,
de abban hely már nincsen. 

Végtelen utamon
elkísér egy reménysugár,
mely azt suttogja halkan,
hogy valaki még rám vár.

Végtelen utamon
elkísér a fájdalom,
mely erőt ad ahhoz,
hogy meg kell még próbálnom.

Végtelen utamon
elkísér sok gondolat,
melyek nem engedik soha,
hogy magamra maradjak.

Végtelen utamon
elkísér a bánat,
s válaszul azt adja
a néma csend még várhat.

Végtelen utamon
elkísér az élet,
és mindig azzal biztat,
hogy hoz nekem még szépet.

Ha a végtelen utamon
ők mind magamra hagynak,
akkor azt tudniuk kell,
hogy velem együtt halnak.