TÉLAPÓ

 

 

Messze, hideg északon,

Magányosan élt Apó.

Csak hat rénszarvasa volt,

És egy szán, mely megkopott.

 

Nagy pelyhekben havazott,

Tavasz, itt soha sem volt.

Lent a város fényei,

Pislogtak, mint csillagok.

 

A havas hegyek csúcsán,

Rozoga viskója állt.

Kunyhójában kandalló,

Melegséget árasztott.

 

Az öreg foteljában,

Üldögélve szundikált,

Harsonák hangjaira,

Nagy hirtelen felriadt.

 

Körülötte angyalok,

Suhantak szárnyaikon.

Ne búslakodjál Apó,

Te leszel a Télapó.

 

Sok gyerek vár odalent,

Kívánságokkal tele.

Csodálkozott Apóka,

Már rég eljött nyugdíjba.

 

Vágyott gyerekek után,

Kérést elfogadta hát.

Siettek az angyalok,

A szán, csak úgy ragyogott,

 

Aranyozott szélekkel,

Bordó, plüss betétekkel.

Leporolta Apóka,

Köpenyét és sapkáját,

 

Tükrében, igazított,

Hófehér nagy szakállán.

Derűs mosoly ült vidám,

Piros pozsgás arcára.

 

Ajándékok berakva,

Tele zsákját megfogta,

Kacsintott és bakra ült,

Rénszarvassal elrepült.

 

Db. 2019.10.