Poór Edit -Eci blogja-

Egyéb
Eci•  2021. március 23. 08:42

LÁTOMÁS EGY KERESZTELŐN /Novella/

             Elvira, Iza és Mónika jó barátnők voltak. Együtt mentek el kirándulni két hétre a hegyekbe. Sokat túráztak, gyönyörű helyeket bejártak. Beszélgettek, imádkoztak és meditáltak. Mindhárman spirituális úton haladtak a lelki fejlődésükben.

            A szálláshelyüktől nem messze, falu szélén állt egy gyönyörű kápolna. Barokk stílusú és a bejáratával szemben, fehér kőből faragott hatalmas kereszt Jézussal. Az ilyen kápolnákban, olyan tiszta energiák vannak jelen, csodálatos élmény bennük imádkozni. Mindig zárva találták, pedig nagyon szerették volna már megnézni belülről is.

Vasárnap délelőtt a kápolna körüli hatalmas parkban sétálgattak és beszélgettek. Szerettek itt lenni, mert az egész környezet légköre áldásos és tiszta volt.

Arra lettek figyelmesek, hogy elkezdtek gyülekezni a kápolna előtt. Pont jókor, jó időben voltak jó helyen! Megszólalt a kápolna harangja. Mind hárman elcsodálkoztak a lelket emelő, csodálatos, azaz igazi ősi harangszón, amit hallottak. A hívők alázatos szívvel vonultak be a kis kápolnába. Elviráék is leültek a hátsó sorban. Lenyűgözte őket a szebbnél – szebb freskók látványa. Meghitt, áhítat csendje járta át az ott lévőket. Érezni lehetett azt a tiszta hatalmas energiát, mely körbe lengte a kápolnát.

Megjelent egy középkorú pap, zöld palástban és megkezdődött a mise. A pap feje fölött kb. 20 cm – re szinte szabad szemmel is lehetett látni az aranyszínű glóriát. Elviráék nagyon meglepődtek, mert ez azért nem mindennapos látvány. A prédikáció annyira megható volt és maga az egész légkör, hogy szemeikből a hála és alázat könnyei hullottak. Ahogy tovább figyeltek látták, hogy hatalmas aranyfényben ragyogó Főangyalok jelennek meg és sorfalat állnak a kápolnán belül. Az oltár felett szent fények örvényében Jézus, Mária és Isten Atya körben jelenik meg.

Piciny leányka várt keresztelésre, e bájos tündérnek Julia a neve. Papi szertartások elkezdődnek vele. Amíg földi világban folyik a rituálé, a lélek szent keresztsége szellemvilágé. Ezt itt értették meg Elviráék. Hatalmas áldás volt számukra, hogy ezen a keresztelőn részt vehettek. Láthatták, hogy a szellemvilágban, hogy történik a lélek keresztelése. Egyszerre tudták követni, mi történik fizikai síkon a kápolnában és harmadik szemmel láthatták, mi történik ugyanakkor a szellemvilágban.

A babakocsiban Júlia teste csendesen ott volt, míg szelleme egyszer csak kiemelkedett. Kis angyali lélek alázattal lebegett az Úr elé. Az életfonala összekötötte szellemét és testét, mely gyönyörű ezüstösen – fehéren csillogó fénnyel ragyogott. Majd a lélek vette mind hármuk áldását. Az Atya szentkeresztségét felvéve kezében,– mint egy fáklyával – a szenttűzzel visszatér testébe. Ez a szentkeresztség, fogja emlékeztetni lélekben Júliát arra, hogy kiválasztottként, küldetéssel született a világba. A fáklya folyamatosan világítja földi útján, hogy le ne térjen pályájáról és felvállalt feladatát beteljesíthesse.

Elvirának eközben szólt az egyik angyal, hogy most fotózzon. Meglepődött és illetlenségnek is tartotta, de az angyal erősködött, ne tétovázzon. Elővette gyorsan telefonját és csinált egy pár felvételt az angyal tanácsára. Akkor még nem értette, miért kell ez. Közben folytatódott a szertartás tovább. Hatalmas erőtér, energia átjárta a résztvevők minden porcikáját. A jelenlévők megtisztultak és feltöltődtek lélekben. Amikor végéhez érkezett a mise, Atya, Mária és Jézus elvonultak, utána pedig szép sorban Főangyalok is kivonultak a kápolnából.

Végtelen hálával telt szívük Elviráéknak, hogy ennek a csodálatos jelenségnek, szem és fül tanúi lehettek.  Annyira hatása alatt voltak, hogy szinte mozdulni sem akartak. Már mindenki elhagyta a kápolnát, csak ők ültek még ott, mintha sosem akarnának elmenni. Azonban a kápolnát már zárni akarták, így fájó szívvel lépte ki ajtaján.

A szálláshelyükre sétálás közben átbeszélték a történteket. Mind hárman ugyanannak a jelenségnek voltak szemtanúi. Tudták azért, nem minden keresztelés zajlik ekképpen. Így különösen hálásak voltak az Úrnak, hogy ide vezette őket és ezt az élményt bizonyságul adta nekik.

Visszaérve szobájukba, eszükbe jutott, hogy a képet nézzék már meg, miért kellett készíteni pont abban a pillanatban. Majd elájultak a látványtól. A fotón Júlia, fáklyával a kezében tér vissza testébe. A kép annyira éles, hogy még az életszalagja is látszott, ahogy hullámzik a levegőben összekötve a testet és lelket.

            Ez Isten ajándéka, hogy fizikai síkon is megmaradjon bizonyságként e csodálatos élmény. Mind hárman hálatelt szívvel imádkozva köszönték meg az Úrnak, hogy ilyen áldásos ajándékban lehetett részük.

 

Debrecen, 2020.10. 31.

 

Eci•  2021. március 9. 09:14

A SIVATAG SZELE /Novella/

         A történet Észak – Afrikában játszódik, amikor még karavánok járták a sivatagot. Több család állt össze echós szekereikkel a biztonság érdekében, hogy segítsék egymást a hosszú úton.

Bernadett és Matheo, Franciaország déli részén életek a Spanyol határ közelében. Lányuk Juliette már serdülő korban volt, amikor a kitörő háború elől elmenekültek. Előbb Spanyolországba, majd onnan hajóval átkeltek a Fölközi – tengeren és végül Észak – Afrikában kötöttek ki. Többedmagukkal hagyták el hazájukat abban az időben, így szinte külön kolóniát képeztek Marokkóban.

Ők egy farmon, juh és kecsketenyésztésből éltek főleg. Matheo, hazájában gyógynövényekből teát és különböző elixíreket készített, betegségek gyógyítására. Ezt új hazájában sem adta fel és lányát is igyekezett minderre megtanítani. Sokan csak úgy ismerték és szólították „a Doki”. A gyapjú és tejtermékek mellett ezekkel is kereskedtek. Időnként az összegyűlt áruval megrakták a szekerüket és több családdal egyetemben karavánnal indultak útnak a kisebb falvakhoz. Közösen fogadtak fel mindig helyi vezetőt is, aki megbízhatóan jól ismeri az utat. Legtöbbször Mourad ment velük, aki már szinte családtagnak számított a köreikben. Igen jártas volt a különböző nyelvjárásokban, ezért tolmácsként is sokat tudott segíteni nekik.

Hajnalban a Nap még csak érintette a látóhatár mezejét, amikor összeállt a karaván tizennyolc szekérből. Enyhe szellő fújt, de a didergő hideg levegőt még nem melegítette fel a nap sugara. Murad vezette a karavánt, Matheo családjával, a kilencedik szekéren haladtak. Szándékosan, mindig középtájon foglalták el helyüket. Egyedüli orvosként mindig szükség volt segítségére a hosszú utazatás során.

A kis falvak nagyon távol voltak egymástól. Egy – egy oázis közelébe települtek. Az oázisok között, csak homokdűnék és homoktengerek, tették változatossá a sivatag egyhangúságát, melyeken át kellett kelniük.

Kezdett alkonyodni, így letáboroztak éjszakára. A szekereket körformába állították és középen tüzet gyújtottak. Nem voltak ugyan túl messze az oázistól. Látható távolságban voltak az olajfák zöldes árnyékai, de tudták gyorsan lemegy a nap és nem volt már biztonságos az odaérkezésük.

Az éjszaka csendesen telt el, azonban vizük már kevés maradt. Emiatt korán indult a karaván tovább a hűsvizű forrás felé. Már félúton voltak, amikor hirtelen irtózatos homokvihar támadt. Mourad kiabált, hogy mindenki maradjon ott, ahol van, de a szél hangos süvítésétől nem lehetett hallani. A karaván széjjelszóródott a szélrózsa minden irányában. A homokviharban semmit sem láttak, irányt tévesztettek. Az állatok is megijedtek, és nem tudták féken tartani őket. A homok mindent betemetett és a táj teljesen megváltozott.

Amikor a vihar elcsendesült, Mourad, kimászott nagy nehezen a homok alól, majd körülnézett, hogy mi maradt a karavánból és kiknek tud segíteni. Szerencsére elég sokan megmenekültek. A környéken összeszedték az állatokat, a felborult szekereket, mindent mentettek, amit csak lehetett. Bernadettet, Matheot és még néhány embert nem találtak. Juliette a szekerük előtt ülve csak sírt és sírt keservesen. Majd egy hangra lett figyelmes, aki őt szólítja.

– Miért sír ennyire egy ilyen szép ifjú leány? Segíthetek?

Juliette, lassan felemelte fejét és könnyes szemeivel nézett az előtte álló ifjúra.

– Omár vagyok, mutatkozott be.

– Juliette.

A sírástól alig tudott megszólalni.

– A szüleim…, a viharban… eltűntek.

– Értem, ne féljen kisasszony, megkeressük őket.

Majd megfordult és elvágtatott huszadmagával, szétszéledtek minden irányban.

A karaván közben összeállt indulásra készen, de Omár megkérte őket, hogy addig ne induljanak el, amíg vissza nem érnek a katonáival. Ők majd elkísérik biztonságban az oázishoz. Mourad is vigasztalta közben és szárnyai alá vette a fiatal Juliettet.

– Kik ők? – kérdezte a lány Mouradot.

– Omár, herceg. Az oázison túl van a területük és palotájuk. Vihar után, mindig kijönnek és felderítik a környéket katonáival, hogy nem jutott – e valaki bajba, vagy szorul – e valaki segítségre. Velük biztonságban vagyunk. Ha valakik, ők megtalálják a szüleidet és a többieket is, akik szintén eltűntek. Rengeteg vízzel tele tömlőt hoztak magukkal, amit szétosztottak, így nyugodtan várhatjuk meg őket. Minden rendben lesz, majd meglátod.

Eközben, már pár óra eltelt, amikor újra feltűntek a katonák. Juliette arca hirtelen felderült, messziről megismerte édesapját.

– Apa! Apa! – és futott eléjük.

– Itt vagyok drága kislányom, hála a katonáknak – majd megölelte, nagy könnyes szemekkel.

– Anya! Anya, hol van? – balsejtelem kezdte gyötörni szívét.

– Anyát.., már …nem tudták …megmenteni…! – mondta zokogva és átölelte lányát.

A katonák három holttestet találtak, akik nem élték túl a homokvihart. Lóra fektették őket, hogy tisztességesen eltemethessék. Omár, felajánlotta a karavánnak, hogy náluk megpihenhetnek és a közelben lévő temetőben eltemethetik végtisztességet megadva a halottaikat. A karaván hálás szívvel fogadta a felajánlást.

Az út során Omár és Juliette tekintete sokszor találkozott. A herceget lenyűgözte a kishölgy szépsége. Hosszú fekete haja, amint a vállára omlott és az ártatlan, tiszta kék szemei, szinte megigézték. Juliette, mély hálát érzett iránta és tiszteletet. Ám, fekete csillogó szemei is szívéig hatoltak. Izzott a levegő közelükben.

A palotában pazarul vendégül látták őket és ameddig csak lehetett marasztalta is a karavánt Omár és édesapja Musztafa. 

– Apám! Én beleszerettem Juliettbe, nem akarom elveszíteni, elengedni. Ki tudja látom – e még akkor valaha. De a gyász miatt, illetlenség megkérnem. Mit tegyek?

– Fiam, beszélj vele és az apjával. Ha ők is úgy gondolják én elengedlek, menj velük. Akár kísérettel is, ha a gyász letelik, kérd meg és hozd haza.

– Köszönöm Apám! – és megölelte.

Omár, rögtön felkereste Matheot és felfedte titkos vágyát.

– Észrevettem érzelmeiteket, ha a lányom is igent mond, nincs kifogásom ellene. Egy év múlva, a legközelebbi karavánút alkalmával megtarthatjuk az esküvőt.

– Köszönöm! – mondta boldog arccal.

Julette és Omár, sokat beszélgettek. Nagyon jól érezték magukat egymás társaságában. Hozzáfogtak készülődni a haza útra, húsz katona is velük tartott. 

Biztonságban érkeztek meg otthonukba, Marokkóba. Rengeteg munka volt a ház körül, jól jöttek a segítő kezek. Juliette a háztartást teljesen átvette.

– Apám! Én nem akarom, hogy te egyedül itt maradj. A legközelebbi karavánutunk előtt számoljunk fel itt mindent. Maradj ott velünk a palotában.

– Szerető kislányom, nem tudom, hogy ez jó ötlet e? Mit szólnak hozzá Musztafáék? Nem így beszéltük meg.

– Majd én Omárnak felvetem, de nem hiszem, hogy kifogása lenne ellene. Csak te egyezz bele, ide úgy sem köt már semmi.

– Az igaz, már anya is ott van. Ide tényleg nem köt semmi.

– Apa, kérlek! Maradj ott velem.

– Jó, rendben. Beszélj Omárral.

Gyorsan eltelt az egy év és újra készültek a karaván útjára. Omár örült, az ötletnek, hogy ott maradjon velük Matheo. Jól kijöttek egymással, tudta apjának sem lesz ellenvetése, hiszen a hatalmas palotában bőven van hely. Mindenkinek így lesz a legjobb, hogy együtt a család. A házat könnyen el tudták adni, mert az egyik barátjuk fia épp akkor nősült. Rögtön be is költözhettek, hogy külön családot tudjanak alapítani, nagyon örültek a lehetőségnek.

Hosszú út állt előttük, így kora hajnalban indultak a karavánnal. Sorba vették a kis falvakat és mindent eladtak, amit csak lehetett. Nyugodt, békés utazásuk volt végig. A palotában hatalmas esküvőt tartottak az ifjú párnak. Egy hétig ünnepeltek és vigadtak. Majd a karaván visszaindult Marokkóba. Búcsút vettek Matheotól, Juliettétől és a vendéglátó Mustafától és Omártól.

Debrecen, 2021. január 26.

Eci•  2021. február 19. 08:24

AZ IHLET SZELLEMVILÁGBÓL ÉRKEZIK /Novella/

Az 1800-as években született R. Gyula. Édesanyja korán meghalt és édesapja minden vagyont elherdált. Hányatott sorsú gyermekkora volt, ennek ellenére tanulmányi eredménye kimagaslott.

Ifjú korát egy jómódú családnál töltötte, ahol Anna és János, két fiú gyermekét taníthatta. Gyulát magával ragadta a költészet és az írás, így tanítás mellett ez volt fő foglalatossága. Versei különböző lapokban is megjelentek. Nagyon hálás volt ennek a családnak, hogy anyagilag is segítették, támogatták tanulmányiban és hódolhatott szenvedélyének. Anna és Gyula között erős szimpátia alakult ki, szinte anyjaként karolta fel az ifjú költőt. Bécsben, Magyarországon is dolgozott főszerkesztőként. Sajnos egy alkalommal megfázott és a tüdővészből már nem tudták kigyógyítani. Állapota egyre súlyosabb lett. Fiatalon, 34 éves korában meghalt. Halála után elismert író, költő lett.

Anna fiai felcseperedtek az egyikük a gazdaságban dolgozott, mivel felfért a segítség Jánosnak. A másik újságíró lett. Édesanyjuk rövid betegség után a szellemvilágba távozott. A hála és szeretet érzése a szellemvilágban összehozta Gyulát és Annát. Örömteli találkozásuk után nemsokára Anna visszaszületett a Földre, persze nem Anna, hanem Eliz néven. A születését követően természetesen semmire sem emlékezett az előző életéből és a szellemvilágban történtekről.

Tanult és dolgozott, mint mindenki más. Azonban az irodalom nagyon közel állt hozzá. Sokat olvasott, szerette a verseket, regényeket. Maradandó élmény volt számára, amikor középiskolás korában a magyar tanár egy R. Gyula kötetből olvasott fel verset az órán és azt elemezték. Ettől kezdve Eliznek ő volt az egyik kedvenc írója. Valahogyan különös érzés fogta el a költő iránt. Akkor még nem tudatosult benne, hogy miért érez ekkora ellenállhatatlan vonzást iránta.

Az idő múlásával közelebb került, különböző spirituális tanok tanulmányozásához is. Ez által sok mindent megértett az Univerzum működéséből. Egyre nagyobb késztetést érzett az írásra. Elkezdett verseket írni. Bizonyos idő elteltével arra lett figyelmes, amikor leül írni, mintha lenne ott valaki mellette lélek szinten. Először nem is akart tudomást venni róla. Gondolta biztos csak véletlen, épp egy átmenő vagy érdeklődő lélek. Azonban folyamatossá vált, mindig az írásoknál. Érezte, hogy aki ott van, gondolat formájában igyekszik átadni ihleteket az írásához.

Eliz már fejlődött annyit spirituális útján, hogy nem csak érzékelte, hanem látta és hallotta a szellemvilágból ott lévő lelket. Tudott velük kommunikálni is, ha kellett. Elhatározta, hogy a legközelebbi alkalomnál megkérdezi, hogy ki ő?

A férfi lélek ekkor tiszteletteljesen bemutatkozott, hogy R. Gyula vagyok. Eliz nagyon meglepődött. Tanulmányaiból be tudta azonosítani és nagyon megörült, hogy az egyik kedvenc költője jelent meg neki. Furcsa érzések töltötték el. Azonban, mint említettem a korábbi életek törlődnek leszületéskor. Így nem tudta mire vélje ezt a megkülönböztetett megtiszteltetést.

A költő elmondta, hogy ő milyen hálás mindazért, amit az előző életükben felvállalt érte, hiszen hatalmas segítség volt számára. Röviden elmesélte az előző életük történetét, melyet Eliz nagy érdeklődéssel figyelmesen hallgatott végig. A szeretet szálai újra felizzottak közöttük. Gyula a szellemvilágból látta, hogy Eliznek az írás fontos szerepet fog játszani ebben az életében. Ezért hálája jeléül szeretett volna mellette lenni és vállalta, hogy ebben most ő fog segítségét nyújtani az írói tevékenységéhez.

 Kitörő öröm töltötte el mindkettőjüket, hogy a jövőben együtt fognak alkotni még akkor is, ha egy egész világ választja el őket egymástól. „Az ihlet a szellemvilágból érkezik!”

 

Debrecen, 2020. 10.

Eci•  2021. február 10. 10:52

VITORLÁS KALAND / NOVELLA /

 

 

            Louis már betöltötte a tizenhármat és utolsó évet járta általános iskolájában, amikor családja szétesett. Az utóbbi időben szülei sokat veszekedtek. Húga hatodik osztályba járt, kitűnő tanuló volt végig. Louist inkább gyakorlatias dolgok kötötték le, az édesapjával sokat vitorláztak.  Elhatározta, hogy hajóépítő lesz. Egyszerűen imádta, ahogyan szélben dagadtak a fehér vitorlák és szelték hajójukkal a tenger habjait.

            Egyik este meghallotta, amikor szülei a vagyon megosztás miatt vitatkoztak. Édesanyja két gyermekével városba akart költözni. Ragaszkodott ahhoz, hogy a jelenlegi villájukat és vitorlás hajójukat eladják. Édesapja a vitorlás hajóhoz ragaszkodott és gyermekeit sem akarta elengedni. Louis az életét és jövőjét látta a hajóban, nagyon megijedt.

Húga, Sarah már aludt, de gyorsan felköltötte. Tanakodtak mitévők legyenek. Sarah sem akart a városba költözni, szerette jelenlegi környezetét. Azonban elegük volt a sok vitatkozásból, kiabálásból, mindketten féltették a vitorlást. Az utóbbi fél év nagyon megviselte őket. Előtte egy igazi boldog családban éltek.

Hirtelen megszólalt Louis, – Gyerünk Sarah, elő a hátizsákot, pakolj gyorsan te is, ruhát, konzervet, mindent, amire csak szükségünk lehet. Elmegyünk innen, irány a vitorlás! – a húga meredten nézett rá.  – Jó, de most este tíz óra és vak sötétség van! – Louis nem engedett hirtelen döntéséből. – Értsd meg, vagy most megyünk, vagy hidd el nekem, már késő lesz! – Sarah látta, hiába mondana bármit. Valahol igazat adott Louisnak, azonban félelme is nagy volt. Ennek ellenére elkezdett gyorsan szedelőzködni. A hátsó ajtón surrantak ki, hogy ne vegyék őket észre. Nem volt nehéz, még mindig tartó heves vitában szüleik se nem hallottak, sem nem láttak.

Kint kellemes hűvös szellő fújt. Tengerpart sötétjében csak a Hold és csillagok világítottak. Mind ketten jól ismerték az utat, így minden gond nélkül találtak a vitorlásukhoz. Konkrét tervük nem volt, csak el onnan, megmenteni a vitorlást. Kissé távolabb több kis sziget is létezett a sziklák között. Csak az öbölből kellett kijutniuk, ez viszont elég veszélyesnek tűnt a látási viszonyok és sok kisebb – nagyobb szikla miatt. Sarah jobbnak látta volna, ha a hajón aludnak és csak hajnalban indulnak el, amikor már világosodik. Louis attól félt, felfedezik az eltűnésüket és még el sem indulnak, amikor már megtalálják őket. Így nem volt sok választásuk elindultak.

Csendes szél kedvező volt és a hajólámpa kellően megvilágította a vizet. Lassan, de biztosan haladtak kifelé a parttól. Már majdnem elértek az öböl széléig, amikor hirtelen az ég elsötétült és viharos szél támadt. Villámok cikáztak az éjben, folyamatos dübörgés félelmetes volt. Hajójukat a hullámok csak úgy dobálták mintha papírból lenne. Louis, gyorsan leeresztette a vitorlát, Sarah vizet merte ki a hajóból, mert az eső, úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. A vihar tombolt egész éjszaka. Nagyon féltek, már nem tudtak tájékozódni sem, hogy merre lehetnek. A hullámok ugyanis teljesen elsodorták őket. Megadták magukat a sorsnak. Fáradtak, kimerültek voltak és kimerültségükben elaludtak.

A felkelő Nap fénye megcsillant az árbocrúdján. Louist és Saraht ébresztette e gyönyörű Napsugár. Éjszakai viharnak nyoma sem volt, szélcsend honolt nyugodt hullámok felett. Sehol szárazföld látványa csak a tenger, kék sziluettje. Sirályok köröznek víz felett, táplálékot keresve. Ekkor ijedtek meg igazán hova, merre tartsanak tovább. Élelmük egy pár napig elég, de gyorsan szárazföldet kell találniuk. Louis előkapta távcsövét és minden irányban a horizontot kémlelte. – Ott, talán arra, mintha szárazföld vonala húzódna északra, nézd te is Sarah. –Igen! Vitorlát fel! – kiáltotta. Sikerült egésznap a hajójukat irányban tartani, az idő is kegyes volt hozzájuk. Mire besötétedett partot értek. Gyorsan tüzet raktak és mellette leheveredtek.

Másnap felderítették a szigetet. Nem tudták, hogy mennyi ideig kell majd ott maradniuk. Gyönyörű erdős, sziklás terület volt. Hatalmas vízesés zuhogott alá a hegy csúcsáról, mely egy kis tóban talált nyugalmat. Vízesés mögött egy barlangot fedeztek fel. Visszafelé úton az erdő közepén találtak forrást is, ahol feltölthették készleteiket. Louis látta, hogy hajójukat a nagy vihar megtépázta. Tudták pár napot biztosan maradniuk kell, így igyekeztek erre berendezkedni. Sejtették, azóta keresik őket, már felfedezték eltűnésüket a vitorlással együtt.

Szüleik több hajót is útnak indítottak keresésükre, de a környező szigeteken nyomuk sem volt. Kétségbeesetten álltak egymás előtt. Megértették, hogy önző módon csak saját érdeküket vették figyelembe. Gyermekeiket, akik már serdülő korban voltak meg sem kérdezték arról, hogy ők mit gondolnak. Fájdalom könnyei peregtek megtört arcukon. Semmi reményük nem volt arra, hogy élve viszontlássák őket, hiszen már két hét is eltelt eltűnésük óta.

Mégis, minden áldott nap kimentek a partra, minden pillanatban azt várták, hogy meglátják közeledni vitorlásukat, fedélzetén gyermekeikkel. Egy napon a távolban, lenyugvó Nap és tenger horizontján feltűnt egy fehér vitorla.

 

Debrecen, 2020. 10. 04.

 

 

Eci•  2020. december 27. 10:55

ÚJÉV KÜSZÖBÉN

Az ó évtől búcsúzunk,

Most magunk mögött hagyjuk.

Az újévnek küszöbén,

Szívünkben hit s remény kél.

 

Jövőt fátyol borítja,

Ám, örök az Úr fénye,

Ragyogtatja szeretet,

Mely fátyolon átvezet.

 

Kívánom, e fáklya fénye,

Mindenkit átvezessen,

Legyen boldog újéve,

A Földön minden embernek!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom