EGY ELŐZŐ ÉLET

Májusban, egy parkban sétálva,

Nő alakja tűnik fel,

Csontszínű, korhű ruhában.

Kézében, hozzá illő csipkés napernyő,

Míg a fák, s a rét gyönyörűen zöldellő.

Lágy szellő fújja, hosszú barna haját,

Míg egy váratlan pillanatban,

Az egyik kérője, elé toppan,

Elegáns, sötét frakkban.

Sudár alakjával, előtte térdre borul,

Arca komoly, gondterhelt, sötét hajába túr.

Közli, hogy ellenfelét párbajra kihívta,

Így, a döntést ő helyette megvívta!

Szenvedélyes szerelemmel kéri meg kezét,

Ám a történtek miatt, elutasítja kérőjét.

Ha, várt volna bizalommal még,

Megkapta volna szerelmét s vele kezét.

Mély fájdalom, gyász gyötörte a nő lelkét,

Két kérője közül az egyik szellemként éli életét.

Hosszú szenvedés várt mind kettőjükre,

Lelküket a szenvedélyes szerelem fűzte össze.

Boldogságukat, a halál pecsétje száműzte.

A férfi többszöri kérésére, újra találkoztak.

Ősz volt, a levelek a fákon megsárgultak,

Hulló falevelek integettek búcsútalálkozásuknak.

Nem lehettek egymáséi,

Egymás nélkül sem tudtak élni!

Sóvárgó lelkük őket gyötörte,

Ám a bűn árnyéka, boldogságukat nem engedte.

Döntött a férfi, pisztolyát előrántva,

Szíve hölgyét hirtelen mellkason lőtte.

Majd, halántékához emelve pisztolyát,

Meghúzta annak ravaszát.

Holtan rogyott le szerelme mellé,

Fák lombjai koszorúként borultak fölé.

Sétány csendjében köd ereszkedett melléjük,

Az ősz elmúlásával, kihunyt földi életük.

Egy régi történet, mely előző élthez visszanyúlt.

Azóta, újra születtek e földi világban,

Hogy megtalálják egymást egy új világban.

Elkerülhetetlen volt találkozásuk,

Felismerésül szolgált a magnetikus száluk.

Ez köti össze a lelkeket bárhol a világban,

Megtalálják egymást, hogy egyesüljenek duálban.

Db. 2012.