DIÁKSZERELEM /Novella/

                  Éva, tizenhárom éves múlt, szüleivel elköltöztek a város másik részére. Emiatt iskolát is kellett váltania. Tele volt várakozással és izgalommal, hogy a leendő osztálytársai majd hogyan fogadják. Lesz - e új barátnője és persze az sem mindegy, hogy a fiúk milyenek.

                  Vidám, tűzről pattant csinos leány, szép fekete szemekkel és sötét barna hajjal. Sok fiúnak tetszett, de ő még fiatal volt ahhoz, hogy komolyan vegye bármelyiket. Azonban szeretett velük barátkozni, mert sokkal inkább el tudtak beszélgetni hasznosabb témákról, mint a lányokkal. A lányok sokat kényeskedtek és ezt, ő nem szerette. Egyszerű, tiszta erkölcsös nevelésben részesült. Az őszinteség és bizalom, nagyon fontos volt számára.

Eljött a várva várt nap. Az osztályfőnök bemutatta többieknek és a helyére kísérte, Ica nevű lány mellé ültette. Mint kiderült nem messze laknak egymástól és ő is egyszerű mosolygós lány volt. Nagyon jól összebarátkoztak. Mindenki meg akarta közelebbről ismerni az új lányt, így hamar az osztály középpontjába került. Az udvar hátsó részében volt egy sportpálya. Szünetekben a fiúk, ott fociztak vagy éppen kéziztek. Évi imádta mindkettőt. Sóvárogva nézte őket a pálya széléről. A tanárok nem örültek neki, hogy felügyelet nélkül használják a sportpályát. Ezért, mindig mentek ellenőrizni és többnyire ki is zavarták őket onnan, vagy ott maradtak velük a szünet végéig. Ugyanis salakos volt a pálya és féltek a sérülésektől.

Egyik alkalommal, Sanyi nevű osztálytársa megkérdezte, hogy szeretne - e ő is játszani. A lány szeme rögtön felcsillant, hiszen csak erre várt. Beállt a fiúkhoz kézilabdázni. Rögtön kiderült tehetsége. A fiúk versengtek érte, hogy melyik csapatban játsszon éppen. Minden szünetben ott voltak, már amikor az ügyeletes tanár nyakon nem csípte a diákokat. A labdát általában begyűjtötték, de mindig hozott valaki helyette másikat, hol kicsit, hol nagyot. Mindegy volt, csak labda legyen.

Az osztályban volt egy különös fiú, Imi. Legmagasabb a fiúk közül és nagyon helyes. Mosolygós, szép arcú, a legjobb tanuló. Icától tudta, hogy a lányok oda vannak érte. Ő sohasem ment hátra a sportpályára. Csendes, visszahúzódó, komoly természetű, már akkor tudta, hogy orvos akar lenni. Évának is meg – meg akadt a szeme rajta. Ám, tudta, hogy minden lány őt akarja. Így inkább tudatosan kerülte.  A párhuzamos osztályból volt egy barátja Ádám. Ők együtt jártak atlétikára. Nagyon helyes srác, fekete szemei és fekete haja nem maradt nyom nélkül Évában. Azonban Ádám, mindig rohant – szaladt, ügyet sem vetett a lányra. Még csak nem is köszönt, ha elment éppen mellette. Ez nagyon bosszantotta, mivel tudta Imi osztálytársa és még csak egy „sziát” sem mondott soha.

Nem hagyta nyugodni, sokat töprengett azon, hogyan vetesse magát észre vele. Azt találta ki, hogy legközelebb, amikor megint köszönés nélkül megy el mellette, kiteszi a lábát. Ádám megbotlik és ő utána nyúl, segítésképpen. Nem kellett sokat várnia az alkalomra. Minden a terv szerint ment. Bocsi, mondta és kezét nyújtotta Ádámnak, aki morcos lett igaz, de végre rá nézett. Ezek után legalább megismerte és mindig előre köszönt neki.

Egy nap magyar órán, kis fecni levél érkezett a másik padsorból Imitől, mely kézről – kézre járt. Évi, nagy nehezen kibontotta. Ez állt benne „Szeretlek”! Nagyon meglepődött, persze jól esett neki, de váratlanul érte. Most mit csináljon? – morfondírozott magában. A fiút nem akarta áltatni, bár tetszett neki, de Ádám jobban. A lányok az osztályban, ha megtudják, hú…! Biztosan kiközösítik és nem akart konfliktust senkivel sem. Szeretett oda járni, jól érezte magát az osztályban és az iskolában is. Imi várta a válaszát, mert folyton hátra csavarodott fejjel nézte, mit reagál rá. A tanár rá is szólt, hogy oda figyeljen. Nagyon óvatosnak kellett lenni, hogy le ne bukjanak. A válaszlevélben, csak ennyit írt „beszéljünk”. A szünetek nem voltak alkalmasak erre. A sorban állásnál, Imi csak annyit súgott a fülébe, hogy „suli után”. Éva egy fejbólintással jelezte, hogy rendben.

Elkövetkezett az utolsó óra. Nagy izgalom lett úrrá a lányon. Az iskolának egyik kapuja elől, másik hátul volt nyitott, mind kettőt lehetett használni, más – más utcára nyílt. Évi és osztálytársainak nagy része a hátsó kaput használták. Imi intett a fejével, hogy elől menjen most ki. Egy ideig, csak az iskolai dolgokról beszélgettek, mert néhányan a sarokig velük mentek. Amikor a többiek leváltak és ketten maradtak Éva kezdte el a beszélgetést.

– Hú, nagyon megleptél ma!

– Igen, láttam rajtad!

– De, soha semmi jelét nem adtad annak, hogy tetszem neked.

– Mindig figyeltelek, csak te nem vetted észre! Első perctől kezdve nagyon megtetszettél. Nekem úgy tűnt, hogy kerülsz, nem értem miért?

– Én is kiszúrtalak már az első nap, de Ica mondta, hogy minden lány oda van érted. Árgus szemekkel figyelnek, hogy neked ki tetszik.

– Hát, amíg nem jelentél meg, addig senki.

–Tudod, nem akarok konfliktust senkivel. Nem rég jöttem csak és biztosan kiközösítenének a lányok, ha megtudnák.

– Értem. Anyukámnak már sokat beszéltem rólad és meg szeretne ismerni. Meghívott vasárnap délután sütizni. Most mit mondjak neki?

A lány szemei igen csak elkerekedtek.

– Imi, te tényleg járni akarsz velem?

– Igen, és komolyan is gondoltam!

– Figyelj, lehetünk nagyon jó barátok, azonban én még nem érzem, hogy szeretnék járni bárkivel is.

– Rendben, – mondta szomorúan, lehajtott fejjel. Akkor, mit mondjak otthon? Eljössz azért vasárnap délután hozzánk?

– Hát, ha többen is leszünk….

– Ádámot elhívom, ő már többször is volt nálunk. Tudod a legjobb barátom. Te is hívj valakit. Úgy jó?

– Igen, Icával megyünk, csak megbeszélem vele. Még pontosítsunk.

Ebben megegyeztek, majd elköszöntek egymástól. Évának igen csak főtt a feje. Pont Ádámot hívja oda, most mi lesz. Alig várta, hogy Icának elmesélje az egészet. Maga sem tudta mi tévő legyen. Imi, céltudatos megbízható, jóképű fiú tényleg tetszett neki és ráadásul már az anyukájának is be akarja mutatni. Ám, ő még nem volt felkészülve egy ilyen komolyabb udvarlóra. Ádámot igazából nem ismeri, de nagyon helyes fiú.

– Menjünk el, – mondta Ica – nincs abból semmi.

– Igen, de mind a két fiú tetszik és olyan ciki.

– Nem baj most legalább nyugodtan tudunk beszélgetni, aztán majd jobban megismered őket.

– Nem akarom áltatni egyiket sem és megbántani sem.

– Ezzel, még semmi sem történik. Ne aggódj már annyit! Különben is meglátod, hogy melyik fiú közeledik hozzád jobban, ráérsz akkor is dönteni.

Ica, lazára vette a figurát, de annyiból jó volt, hogy megnyugtatta Évit.

Vasárnap kora délután elmentek Imiékhez. Az anyukája nagyon kedves és mosolygós volt. A süti is nagyon ízlett mindenkinek. Jó hangulatban telt el a délután, sokat beszélgettek, nevetgéltek. Éva, Ádám és Ica egyszerre jöttek el.

– Évi, te nem akarsz atletizálni? – kérdezte Ádám.

– Én inkább a labdajátékokat szeretem.

– Jó, de abba is kell futni, méghozzá gyorsan és nem mindegy, hogy milyen testtartással. Gyere ki egyszer velünk, nézd meg! Hátha kedvet kapsz hozzá – invitálta Ádám.

– Jó rendben, majd megbeszéljük mikor.

Ezzel Ádám elköszönt tőlük.

– Te tényleg kimész velük?

– Látod, annyira akarta.

– Igen, szerintem Ádámnak is tetszel.

– Tényleg úgy látod? Én nem vettem észre. Azt hittem, haragszik rám, amiért elgáncsoltam.

– Persze, azért hívott el edzésre! Oda már egyedül mész! – és nevetett hozzá Ica.

– Húha! Akkor vagyok bajban! Na, majd lesz valahogy.

Az iskolának szép nagy udvara volt. Másnap Éva éppen menni akart hátra a sportpályára, amikor egy nagyobb tömörülést vett észre, kissé félreeső részen. Ő is odament megnézni, hogy mi történik. Két fiú összeverekedett. Egyik Árpi az osztálytársa, aki egyébként egy nagydarab fiú. A másikat nem ismerte. Ez a srác már fojtogatta Árpit.

– Valaki menjen már az ügyeletes tanárnak szólni! – kiáltotta Évi.

– Te, meg engedd el! – kiáltott rá.

– Ne szólj bele! – ordított vissza a fiú.

– Nem látod, hogy már fuldoklik?

Ezzel, odalépett a fiúhoz és jól sípcsonton rúgta. Persze, rögtön elengedte Árpit, aki lehuppant a földre.

– Árpi, jól vagy? – kérdezte tőle Éva.

Ő csak bólintott, és nehezen kinyögött egy köszönömöt. Mire a tanár odaért, már rendeződtek a viszonyok, de Árpit beküldték az orvoshoz, mert elég ramatyul nézett ki. Közben, odaérkezett Ádám is.

– Évi, mikor jössz ki velünk edzésre?

– A héten már nem, mert nekem is kézi edzésem van. A jövő hét jó lesz.

– Rendben, akkor majd egyeztetünk.

Becsengettek és mindenki órára ment. Árpi is visszatért az osztályterembe, már jobb színe lett.

A következő héten Imi rákérdezett Évára.

– Ádám mondta, hogy kijössz majd velünk egy edzésre. A holnap jó neked?

– Igen, persze.

– Akkor mehetünk majd együtt?

– Az jó lenne. – válaszolta mosolyogva.

Másnap, Ádám is csatlakozott hozzájuk. Éva már ismerte a pályát, ő is odajárt, csak kézi edzésre. A fiúk gyorsan átöltöztek és elkezdték a bemelegítő futást. A lány pályaszéléről figyelte őket.

Imi odaszólt, hogy menjen ő is futni velük, ha van kedve. Ám, Éva visszautasította, hogy fut eleget edzésen, meg meccseken. Erre, Ádám odalépett hozzá.

– Figyelj, láttalak futni, amikor a fiúkkal hátul kéziztél. Nézd meg az Imi testtartását, így könnyebb és gyorsabb. Told előre a csípődet, próbáld meg és közben mutatta a helyes testtartást futásnál.

– Évi, futott egy sprintet, – tényleg jobb így! Köszi!

Ádám, tovább magyarázta a helyes testtartás előnyeit. Majd visszament futni. Az edzés után mindhárman hazamentek, még másnapra tanulniuk kellett. Éva, felnézett mindkét fiúra, igazán jó fejek voltak, továbbra is tetszettek neki. Ádám, pörgősebb és határozottabb, ez egy kicsivel jobban bejött. Gyorsan eltelt az év, már sarkukban volt a nyári szünet. Szomorúan búcsúztak el egymástól, hogy majd csak szeptemberben láthatják egymást újra.

Már jó egy hónap eltelt, amikor Éva az utcán véletlen összefutott Ádámmal. Nagyon megörültek egymásnak és sokáig beszélgettek, majd a fiú felvetette, hogy másnap menjenek el moziba. A lány meglepődött, de elfogadta a meghívást. Nagyon jól érezték magukat. Ádám, hazáig kísérte őt, majd búcsúzóul megcsókolta. A nyár folyamán többször találkoztak, nagyokat sétáltak, múzeumot látogattak. Éva imádta a plüss állatokat, főleg a macikat. Születésnapjára, nagy meglepetés érte. Ádám egy hatalmas plüssmacival lepte meg. Annyira boldog volt, nagyon örült neki. Időközben kiderült, hogy Ádám édesapja nagyon jól ismeri a lány édesapját. Mindkét család örült és támogatta kapcsolatukat. Elröpült az idő és már a ballagásra készültek. Az osztály egy búcsú házibulit tartott, amire természetesen Ádámot is meghívták, de Imi nem ment el.

A lányok sütit vittek a fiúk üdítőt. Remek hangulat volt táncoltak, nevetgéltek. Majd később estefelé előkerült egy üveg konyak valahonnan. A fiúk elkezdtek inni. Éva látta, hogy Ádám is iszik és ez nagyon nem tetszett neki, de nem szólt semmit. Majd egyszer csak, Ádám egy pohár konyakkal a kezében odament hozzá.

– Hoztam neked is, igyál te is.

– Sportember nem iszik, és nem dohányzik. – válaszolta elutasítóan.

– Akkor te hülye vagy!

Ezzel sarkon fordult és otthagyta Évit. Ez nagyon rosszul esett a lánynak. Szinte beleégett a lelkébe. Szomorúságot és csalódottságot érzett. Nem is volt kedve tovább ott maradni. Egy darabig még a konyhából figyelte őket, majd felöltözött és hazaindult. Most először bánta meg, hogy Imi helyett Ádámot választotta.

                     Ádám, másnap ugyan bocsánatot kért tőle és megígérte, hogy többé nem fog ilyen előfordulni. Azonban Éva szívén, túl mély sebet ejtett ahhoz, hogy meg tudjon bocsájtani. Félt attól, ha most ilyen hangnemet enged meg magának, akkor mi lesz később. Már nem bízott benne. Ádám ostromolta egy darabig, de zárt kapura talált. A lány szívét, már nem tudta többé megnyitni. 

Debrecen, 2020. 12.17.