A NAGY Ő /Novella/

Judit, húszas éveiben járt és függetlenként élte az életét. Hatalmas épület komplexumban dolgozott, azonban egy irodában csak ketten voltak kolléganőjével, Andival. Nagyon jól kijöttek egymással. Munkájukban is helyettesítették, segítették egymást. Olykor ügyfelekkel is foglalkoztak. Szeretett itt dolgozni.

Egyik alkalommal, magához vette mappáját, hogy az anyagot átvigye másik irodába. Már az ajtóban állva éppen megfogta a kilincset, amikor az lenyomódott. Tömör ajtó volt nem láthatott át rajta, de nyilván valaki épp akkor akart bemenni hozzájuk. Így óvatosan, résnyire nyílt az ajtó, és úgy is maradt.

Mind ketten lecövekeltek. Egy kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, fekete hajú férfi volt, aki úgy nézett ki, mint akit a divatlapból húztak elő. Öltöny, nyakkendő és barna, igéző szemek. Csak álltak, mindketten mozdulatlanul és elmerültek egymás tekintetében. Juditnak szó szerint még a szívtájéka is belesajdult. Talán ez a fizikai fájdalom zökkentette ki őt ebből a révületből. Szinte alig tudott megszólalni, de félreállt és beengedte az ügyfelet, aki kolléganőjéhez jött. Igyekezett dolgát gyorsan elvégezni, hogy még ott találja a férfit az irodában, amikor visszamegy. Sohasem érzett még ilyet. Tudta, hogy még látnia kell, beszélnie kell vele, máris hiányzott neki. Ezt hívják első látásra szerelemnek. Még ott találta és le sem tudta venni a szemét róla, bár ez kölcsönös volt. Nagyon zavarban volt Judit, ezért úgy tett, mintha dolgozna. Persze fülei a férfi hangjára tapadtak, mert annyira ellenállhatatlan volt. Igazi mély, kellemesen csengő férfihang. Hát teljesen kész volt, nem is tudott a munkájára figyelni. Távozásakor hosszan tartották a szemkontaktust. Andi, persze mindent észrevett, hiszen jól ismerte Juditot és csak mosolygott, – fog még jönni többször – mondta. Ez megkönnyebbülést hozott Judit számára. Ott volt a lehetőség, hogy még látja…..és kitudja.

Mivel meg volt beszélve időpont az ügyféllel, Judit úgy intézte munkáját, hogy akkor ő is ott legyen. Már annyira várta a pillanatot, hogy láthassa szinte minden porcikájában remegett. Újra belépett az ajtón, még a levegő is megállt. Szemkontaktust tartva, leült kolléganője elé. Andi a hivatalos megbeszélést lazára fogta, hogy legyen alkalom közvetlenebb beszélgetésre hármójuk között. Ez meghozta az eredményt. Az ügyfelet Imrének hívták és Judittal megbeszéltek egy találkozót.

A randi remekül sikerült, sokat beszélgettek. Imre figyelmes, udvarias volt vele. Első látásra nagy szerelem mindkettőjüknek, boldogok voltak együtt. Munkájuk, nagyon lefoglalta őket, alig volt szabadidejük. Akkoriban még nem volt mobil telefon, vonalas is csak többnyire munkahelyeken. Így a kommunikáció nehézkesen működött. Azonban, kerítettek arra lehetőséget, hogy reggelente a munkahelyen egy keveset beszéljenek. Elfoglaltságuk miatt, hetente egy – két alkalommal, szinte csak hétvégeken tudtak találkozni. Amikor csak lehetett elmentek kirándulni, mindig nagyon jól érezték egymással magukat.

Nagy szenvedélyes szerelem lángolt mindkettőjük részéről. Olyannyira, hogy Imre kissé féltékeny is volt, hiszen Judit nagyon csinos, széplány és a férfiak rendszerint megbámulták. Emiatt néha keletkezett egy kis affér, de Judit még örült is neki titkon, hogy ennyire félti. Soha senki sem figyelt rá még ennyire és nem is szerette ennyire, mint Imre. Boldog, jól eső érzés volt egy ilyen férfi karjaiban lenni. Biztonságban érezte magát vele és végre női lénye is megvalósulhatott egy ilyen karizmatikus férfi mellett.

Több alkalommal voltak Imrénél a városon kívül egy gyönyörű kiskertben. A csodálatos sok szép virág közül a lilaakác mindig lenyűgözte Juditot. Csak ültek a kispadon és bódító illata átjárta őket, míg a fák egymásba borulva velük együtt ölelkeztek. Napsugara vidáman sütött le rájuk, ruhájukat lágy szellő simította. Hosszasan elmerengve üldögéltek e gyönyörű létben. Az idő elszaladt közben és Juditnak már mennie kellett. Imrének a következő héten külföldre kellett utaznia munkájából kifolyólag két hétre. Nehéz elválás volt a szerelmeseknek. Búcsúzóul egy kis virágot levágott Juditnak.

Judit ekkor nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó emléke tőle. Néhány nappal később épp a napi lapot olvasta. Hirtelen lesápadt, az újság kiesett kezéből. Zokogva tört fel belőle, hogy nem! Imre nem hallhatott meg!

Debrecen, 10. 04.