noheb blogja

Tudat cikázik, alszik az álom,
fekete éjben pislogó lámpa,
gondolat ébren fekszik az ágyon,
jövőt keresve, új napot várva.
 
Halovány fényben, mozdul a sötét
éjszaka lopja a nyugalmamat,
emlékek súlya telepszik fölém,
pirkadat hoz majd megváltó hajnalt.
 
 
Békesség, szépség, nevető arcok
gyermeki mosoly legyen a kezdet
feledve könnyet, fekete hantot,
békében, csendben jöjjön a reggel.

Nézve az eget, vágyva a percet,
s akkor a pillanat elérkezik
jönnek a darvak, több száz vagy ezer,
égi varázslat most következik.
 
Megfeszült izmok, libbenő szárnyak,
kecses mozdulatok, légies tánc,
festői háttér, fények és árnyak
ó mennyi szépség így ősz derekán.
 
Naplemente már festi a tájat,
vörösben izzik a darumadár,
ilyent az ember csak egyszer láthat,
kru- kru sok száz torok zengi dalát.
 
 

Mikor a szem távolba néz 

Mozdulatlan karok között,

Eltelt ötven évre visszanézve
ajkakról szól a hála imája,
mert van aki soha, van ki késve
talál ilyen tiszta boldogságra.
 
Ha két ember egyszer megleli őt:
kivel elindul a végtelenbe,
kivel megéli a jövőidőt
vigyáz erre a nagy kegyelemre.
 
Házastársa lesz a legjobb barát,
Ő lesz ki soha nem hagyja cserben.
Együtt vívni sok- sok közös csatát,
segít az Úristen némán, csendben.
 
Eltelt ötven évre visszanézve
ajkakról szól a hála imája,
mert van aki soha, van ki késve
talál rá a tiszta boldogságra.