noheb blogja

Nem megy a verselés,
elveszett mit hittem.
Kín a rím, szenved és
elillant az ihlet.
 
Hófehér papíron
kusza betűk sorja,
dolgozik a radír
rengeteg a dolga.
 
 
Nem látom a szépet,
nem érzem a rosszat,
külvilág bezárva,
mindez mélyen bosszant.
 
Újra próbálkozom,
újra aztán újra
hiába dacolok
nem szól a lant húrja.
 
Könnyek gyűlnek szemben,
nincs helye a szónak,
tisztán csengő versem,
jaj, csak megint szólna.
 
Vergődök, mint madár
ha gyenge a szárnya,
ilyen az ember kit
becsapott az álma.