noheb blogja
GondolatokNegyven éve (Születésnapra)
Őszférfi tekintete oly komoly,
életkönyvét lapozza nesztelen,emlékre lel, kék szemén nagy mosoly,régi nyárra gondol... és felnevet. Arcán kisimulva a barázda,negyven éve akkor nyár elején,született első lánya, Erikájavele megérkezett egy új remény. Apa lett! Boldogsága rátalált,kezében tarthatta csöppgyermekét,mosolyában látta: apját, anyját,arcocskájából nagyszülő mesélt. Apai szíve oly büszkén lángolt,ez életén át mindig így marad.Felnőtt erős nő lett kicsi lányból,ki tudja jól, hogy mit, miért akar. Éveik sorakoztak névtelen,és futóhomokként mentek tova.a férfi még is hangosan nevet,lánya szeretete lett otthona.Dióbarna szemek
Naplementében a létem araszol
Szárszón, hol a poéta már nem remélt.Sínpár magányában egymagam vagyok,költő verseit lelkemben érzem én..Tiszta volt elméje, csak egy pillanatmely blokkolta a szellemet. Kínná válta képzelet szürke kiskabát alatt.Ki értheti az ember lázadásátolajos, vörös, rozsdás sínek között?Zakatolva közelít a végtelen,anyagszállító tehervonat zörög,és záródnak a dióbarna szemek. Pillangólét oly rövid, de súlya nagy,sors késve adta Neki a szárnyakat.( Balatonszárszó, 2015.05.15 )
Turulmadár szárnyai alatt...
Ruhátlan márciusi hajnalon
fák közt a tavasz hallgatag marad,
talpunk bár múltunk hamvain tapos,
nem szólalhatnak meg hazug szavak
a Turulmadár szárnyai alatt!
Halálos októberi lehelet.
fáj minden szív, mely tiszta és magyar,
őszünkön kínjaink könnye dereng,
fülünkben cseng gyászos, síri dallam
a Turulmadár szárnyai alatt!
Zászlónk kimért, feszesen lobogó,
lyukas, tudjuk felednünk nem szabad,
egy új kezdetről lett Ő hírhozó,
eszméinkben nem lesz már hangzavar
a Turulmadár szárnyai alatt,
mert itt él az új, ifjú nemzedék,
ki tiszteli a zászlót, őszt, tavaszt,
teljes torokból zengi énekét,
miénk e magyar haza és szabad
a Turulmadár szárnyai alatt.
Tennem kellene...
Tennem kellene, de nem tudom mit,
tennem kellene nem is keveset.Előre kéne menni, de lábamhátra lépeget. Írnom kellene szépet és tisztátírnom kellene igaz szavakat,de ha a tinta kiömlik csupán két paca marad. Festenem kéne, szürreálisan,festenem kéne egy nyugodt napot, szikrázó Napfényt, mely mindenkireegyformán ragyog. Falakat kellene lebontanom,falakat égő, csupasz kezemmel,hogy láthassak, ám mást nem látok csakkérdőjeleket. Söpörnünk kéne, nagyon sürgősenelsöpörni, az összes szemetet,mert a hitványság bemocskolja atiszta lelkeket.Beszorulva...
Macskakő közt kék ibolya
életre kelt, lépre csalva.
Még alig élt máris reszket
fölötte egy bakancs talpa!
Jaj az árnyék félelmetes,
hisz a nap már eltakarva.
Kék ibolya bár remélne,
széttaposta bakancs talpa!
Földi élet úgy vonzotta,
rossz helyen jött e világra.
Beszorulva szűk terébe
macskakő közt halál várta!