Galamblog
A vita
Egész nap vita, szóharcok, veszekedés. Úgy érzem minél többször fog előfordulni, annál jobban fog gyengülni a szeretetem irántad.
Igaz, formáljuk egymást, mint víz s a part...Mégis nehéz, és fárasztó. Ha megértenél, ha bele látnál a lelkembe, ha nem csak a munkában látnád a megoldást, talán más lehetne minden.De félsz, mert nem tudod legyőzni a félelmet, és mert nem is akarod!Félsz, mert nem lett teljes benned a szeretet. Pedig az van írva a Bibliában hogy a teljes szeretet legyőzi a félelmet. 2 dolgot kellene tisztázni :_ Mi a teljes szeretet, és mit kell ez alatt érteni ?_ Mi kell ahhoz, hogy teljessé legyen benned a szeretet ?Majd ha megtalálod rá a válszt, akkor szólj, mert én sem tudom....MÉG szeretlek !!http://www.youtube.com/watch?v=YARRpSiKaGo
Sok minden...
Néha úgy érzem, elviselhetetlen ami körülöttem történik, néha elmenekülnék, olyan jó lenne már pihenni.....10 évet töltöttem el úgy, hogy belső, vagyis lelki életet éltem. Sok mindent megtanultam, megfigyeltem, tapasztaltam. Megtanultam türelmesen és csendesen élni, aztán új fejezet kezdődött az életemben.
Nagy betűs szerelem, erős érzelmi fellángolás, dolgok és események felgyorsulása, majd elkezdődött a próbák, harcok hada.Nehéz út van mögöttem ismét, és Isten átsegített mindenen.Most ülők, kezemet összekulcsolom, és eszembe jutott egy videó, ami számomra örökké aktuális.http://www.youtube.com/watch?v=AOKuUgiY4eo
Nem akartam....
Nem akartam szerelmes lenni, nem akartam fellángolást, de ahogy telt az idő, egyre jobban kitárult lelked szépsége, szíved jósága. Minél többet engedtél megismerni belőled, és ahogy engedted kitárulkozni a benned lakozó békét, csendességet úgy bűvölt el egész lényed mindjobban. Éreztem, hogy nem bízol meg bennnem annyira, hogy legféltettebb titkaidat rámbízzad, de egy belső hang azt súgta nekem legyek türelmes, ne akarjam idő előt kifűrkészni, mi az ami félelemként él benned. Az évek elteltével, rájöttem, olyan törékeny a belső világod hogy egy meggondolatlan szó is elég lenne ahhoz, hogy szilánkokra törjön lelked mécslámpája, hogy a sok évtizednyi szomorúság, csak elásva lett benned de nem meggyógyulva. Nem vagyok lélekgyógyász, de elejétől világos számomra, hogy sérült lelkületü ember vagy, gyermek korod drámája elkísért egész életedben. Te is tudod, hogy mi az amire szükséged van, mi az amitől boldognak érezheted magad, mégsem fogadod el, mert lelkednek az a része, amiben kifejlődhetne az akarás, a harcképesség, el van nyomva. Ezen nem tud más változtatni, csak Te. Nem akartam szerelmes lenni, nem akartam fellángolást, de az a szikra, amely belőled belém pattant, lánggá vált, és mindent felégetett maga körül ami útjában állt annak érdekében, hogy a tűz erejével egyenlővé tegyen egy közös életutat. Most már csak azon gondolkodom, hagyod-e hogy ez az emésztő tűz kialudjon, és hamuvá váljon, vagy tovább éltetjük, és soha nem hagyjuk megsemmisülni? Készen állok arra hogy harcoljak érted, de ha nem látom azt hogy egylenne a cél, elengedlek, repülj tovább! Szárnyalj egyre magasabban, míg el nem éred a beteljesedést és míg el nem éred önmagadat. Ha majd vissza találsz önmagadhoz, sose feledd azokat a köröket, amiket leírtál repülés közben, és ne feledd, hogy a szívem mindig a leszállópályád marad, mert én várok rád!
Az erdőben
Oly kevés a szó, mi elmondhatná mit érzek amikor a természet lágy ölén ringatózom.Földöntúli megnyugvás árasztja el bensőm, lelkem lecsendesül, gondolataim örvénylése lelassul, lélegzetem egyenletessé válik. Az üde, friss szellő illata, a víz áztatta föld illata mind olyan maradandó élmény számomra, ami akkor is elevenül hat rám, amikor haza érve behunyom a szemem, és felidéződik bennem amit aznap megtapasztaltam, és szemeimmel láthattam.Az erdőben, vastag törzsű fák között járva olyan érzésem támad, mintha azt susognák a fa lombjai menjek közelebb, és öleljem meg derekukat. Mintha eggyé akarnának válni, és a végtelen térben, és időben örökre egybe olvadva akarnák leélni hátra lévő éveiket énvelem.Különös, és furcsa érzés ez, hiszen ez nem mást jelent mint azt hogy minden él, mindenben élet van, az élet élni akar. Körülöttem mindenhonnan madár csicsergés hallatszik, és még ezernyi apró zaj, mely össze-visszaságnak hathat beavatatlan füleknek, de aki lélekben figyeli az erdő minden neszét, zaját, az tudja hogy rend uralkodik mindenben. Haladok beljebb az erdő közepe felé, talpam alatt a lehulló falevelek sokaságából szőnyeget szőtt az őszi szél, az elrothadó falevelekből puha mohar készül, mert télen a földnek is kell takaró.Olyan szép, és meghitt minden. Béke, és biztonság vesz körül mindenhol, itt nem kell félni semmitől. Megszűnik a világ zaja, nincsenek elvárások, kötelezettségek, csak a természet elfogadó szeretete. Szeretek az erdőben sétálni, a színek kavalkádja ajándékozza meg a nézelődőt. A fák búcsúzó levelei sárga, piros, és narancs színben pompáznak, és ahogy a nap rájuk süt, mintha arannyal lennének beborítva. Elképesztő látvány, szinte bele szédülök.Csodálatos kéz alkotta mindezt, meghajolva, hódolattal csókolnám meg azt a kezet, mely áld, óv, és alkot. Köszönöm Istenem!
A Tölgyfa
Egy szép napfényes délután le ültem egy a tölgyfa alá, és csendben gondolkodtam az élet dolgain.Megfordultam lassan, és tenyeremmel végig simítottam vaskos, erős kérgét.
Érdes, durva tapintása volt, fiatal, ereje teljében lévő ez a tölgyfa, és mennyi mindenről árúlkodik nekem.Amikor ültették, még nagyon kicsi volt, és törékeny, ha erősen fújt a szél, nagyon félt, mert nem volt mibe kapaszkodnia, nem volt mellé helyezve támaszték, és viharos éjszakákon, ide- oda hányatta az erős szélfúvás. Amikor esett az eső, az sem volt számára egyforma élmény, mert a tavaszi friss zápor kifejezetten jól esett neki, és meegduzzadtak tőle a rügyei.Azután, amikor a forró nyári levegő tikasztotta, és esedezett szomj oltó vízért, annyira bodog volt, ha megérkezett a nyári zápor!Ilyenkor kacagott, és vidáman dudolászott, szinte felüdült. De ősz végén, a tél közeledtével kellemetlen lett az eső, mert hideg volt. Azt mesélte az erős tölgy, hogy már nem emlékszik minden pillanatra, hogyan nőtt meg, hogy lett edzett, és kemény, de azt határozottan tudja, hogy már születésétől fogva folyton arra gondolt, neki feladata van, szolgálnia kell a teremtett világot. Tudta azt is, hogy nagyon sok erőt kell gyűjtenie, mert ahhoz, hogy elérje azt a magasságot, és szélességet, amit célként maga elé tűzött, azt mindenképpen, és minden áron el akarta érni.Azt gondolta magában a tölgy, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy elvégezze a feladatát.Semmi sem volt számára olyan fontos, mint az, amit egy csendes éjszakán elmesélt neki a Teremtő.Ugyanis, az történt, hogy egy éjszaka, amikor épp aludni tért a tölgy, és már elkezdtek repkedni körülötte az éjszakai pillangók, úgy érezte, valaki megállt előtte, és olyan édes melegség áradt belőle. Fényben úszott az erdőnek az a része, ahol a tölgy állt, olyan világosság volt, mintha nappal lett volna. Hírtelen felnézett az égre, és meglepetten látta, hogy csillagok ragyognak a horizonton.- Úgy látszik, mégis éjszaka van,- gondolta magában a tölgy,-. de akkor honnan jön ez a fény, és ez az édes, jól eső melegség ? Hasonlít a nap melegéhez, de mégis több, sokkal több mint a nap ereje, mert szeretet sugárzik belőle.Mivel választ nem kapott kérdésére, behunyta a szemeit, és arra gondolt, hogy szeretné még nagyon sokáig élvezni ezt a szeretet, és fényt, ami felé sugárzott. Egyszer aztán, megszólította egy hang. - Köszöntelek téged, kedves tölgyfa! Nagyon szépen gyarapodsz, szépen fejlődsz, igazán sudár a termeted, és a lombkoronád egyszerűen csodálatos!Nagyon meglepődött a tölgy ezen a köszöntésen, körül nézett, és kíváncsian fürkészte ki lehet az, aki őt ilyen szépen, és kedvesen köszöntötte ?
- Én vagyok a te Teremtőd, én alkottalak, és mielőtt kikeltél volna a magból már előre elterveztem, hogy milyen leszel.Azért tettem ezt veled, mert nagyon szeretlek, és örömöm telik benned. Életed belőlem van, és én gondoskodom rólad minden napon. Tudod, amikor erősen fújt a szél, és vihar támadt, én akkor is melletted voltam, de te nem láttál engem, mert nagy volt a félelmed, és ez homályossá tette a látásod, pedig megüzentem a széllel, hogy súgja a füledbe , még gyenge derekadat azért hajlongatja, mert meg kell edződnie, meg kell erősödnie. De te nem hallottad meg a szél mit suttogott a füledbe, mert hangosabb volt a benned lévő félelem hangja, életed elvesztése miatt.
Mély csend ereszkedett le az erdőre ekkor.. A fiatal tölgyfa csak hallgatott, és sokáig meg sem tudott szólalni. Úgy érezte mondania kellene valamit ezekre a drága szavakra, de szó nem jött ki a száján. Megrendült lelkében, mert ekkora szeretetet még senkitől sem tapasztalt, egész eddigi életében azt gondolta, mindenben egyedül van, nem számíthat senkire. Mégis lelke mélyén érezte, hogy bár nem lát maga körül senkit, még sincs sosem egyedül, mert valaki figyeli őt. Nem tudta ki lehet az, mert szemeivel nem látott senkit, csak a jelenlétét érezte szünet nélkül. Most, hogy már tudta, hogy Teremtője volt az, aki mellette állt, és vigyázott rá, biztosított számára mindent ami a fejlődéséhez szükséges volt, úgy érezte hála tör fel a lelkéből mind magasabbra.
- Teremtőm, nagyon meglepett látogatásod, és kedves szavaid, és bár én nem is tudtam létezésedről, Te mégis el látogattál hozzám, és szerettél előbb, mint ahogy én ezt tudtam volna. Engedd meg kérlek hogy megköszönjem ezt neked.Szeretném, ha megsímogatnál, hogy érezhessem kezeid melegségét.
A Teremtő hozzá lépett, és kezeivel lágyan simogatni kezdte a fiatal tölgyfa kérgét.Azt kívánta fiatal tölgyfa, bár csak sosem ért volna véget ez a pillanat. A Teremtő csak mosolygott, és bólintott. Tudta jól, mit érez a tölgyfa.
- Gyermekem, nemsokára el kell hagynom ezt a helyet, - mondta a Teremtő. - De mielőtt elmegyek innen, szeretném ha tudnád, nagyon értékes vagy, és büszke vagyok rád, hogy minden megpróbáltatás ellenére kitartó voltál, és fejlődni, erősödni akartál, hogy elérd az érettséget, és az emberek szolgálatába állhass. Mert belőled készül majd a díszes padló, belőled árad majd a hideg téli éjszakákon a melegség amikor a tűzzel egyesülsz, és nem utolsó sorban madaraknak ad majd szállást, és lakhelyet gyönyörű lombkoronád. Amikor pedig gyermekeid születnek, a kis makkok emlékeztetni fognak arra, hogy az élet nem áll meg, minden körbe forog, és ami némelyik teremtménynek az elmúlást jelenti, az egy másik teremtménynek az életet. Ne feledd hát, kedves tölgyem, életed szolgálat mindenki felé, akivel kapcsolatba kerülsz.
Azóta a fiatal tölgyfa minden éjjel arról álmodik, hogy a Teremtő eljön hozzá, és meleg tenyerével lágyan símogatja kérgeit, és ilyenkor mindig nagyon boldog. Minden erejével azon van, hogy gyarapodjon, erősödjön, hogy minél több élőlény nyerhessen belőle , és általa áldást Istentől.