Nem akartam....

Nem akartam szerelmes lenni, nem akartam fellángolást, de ahogy telt az idő, egyre jobban kitárult lelked szépsége, szíved jósága. Minél többet engedtél megismerni belőled, és ahogy engedted kitárulkozni a benned lakozó békét, csendességet úgy bűvölt el egész lényed mindjobban. Éreztem, hogy nem bízol meg bennnem annyira, hogy legféltettebb titkaidat rámbízzad, de egy belső hang azt súgta nekem legyek türelmes, ne akarjam idő előt kifűrkészni, mi az ami félelemként él benned. Az évek elteltével, rájöttem, olyan törékeny a belső világod hogy egy meggondolatlan szó is elég lenne ahhoz, hogy szilánkokra törjön lelked mécslámpája, hogy a sok évtizednyi szomorúság, csak elásva lett benned de nem meggyógyulva. Nem vagyok lélekgyógyász, de elejétől világos számomra, hogy sérült lelkületü ember vagy, gyermek korod drámája elkísért egész életedben. Te is tudod, hogy mi az amire  szükséged van, mi az amitől boldognak érezheted magad, mégsem fogadod el, mert lelkednek az a része, amiben kifejlődhetne az akarás, a harcképesség, el van nyomva. Ezen nem tud más változtatni, csak Te. Nem akartam szerelmes lenni, nem akartam fellángolást, de az a szikra, amely belőled belém pattant, lánggá vált, és mindent felégetett maga körül ami útjában állt annak érdekében, hogy a tűz erejével egyenlővé tegyen egy közös életutat. Most már csak azon gondolkodom, hagyod-e hogy ez az emésztő tűz kialudjon, és hamuvá váljon, vagy tovább éltetjük, és soha nem hagyjuk megsemmisülni?  Készen állok arra hogy harcoljak érted, de ha nem látom azt hogy egylenne a cél, elengedlek, repülj tovább! Szárnyalj egyre magasabban, míg el nem éred a beteljesedést és míg el nem éred önmagadat. Ha majd vissza találsz önmagadhoz, sose feledd azokat a köröket, amiket leírtál repülés közben, és ne feledd, hogy a szívem mindig a leszállópályád marad, mert én várok rád!