kosa blogja

pofátlanul hideg van

gondolataimat begomboltam

nem akarok emlékezni

'mi összekötött valaha

pofátlanul szép voltál

mint Mona Lisa mosolya

én voltam a festő

megálmodtalak magamnak

pofátlanul hideg van

kilyukadt a zsebem

kigurultak álmaim

felvegyem ne vegyem?

lehet már nincs értelme a szónak

csak halandzsa halandzsa

azért ritkán de mégis beszélünk

talán nincs semmi haszna

látod csak pontok pontok maradtak

a kérdőjel kihúzta magát

így választ sem kell várnod

barátom elnapolta ő is sorsát

nyertünk vagy vesztettünk

ki a megmondhatója

az élet nagy kirándulás de

én egy helyre tapadtam

fajsúlyosak a napok

ez már nem nyár

mindjárt ősz se

novembert lapoznak az órák

és szerelmet

ami lassan kihűlt

a függöny mögül nézem

ahogy a varjak repülnek

közben rád gondolok

az illatod

átjárja a szobát

a tekinteted

most is megbabonáz -

és tudom hogy emlék

csupán

Arcátlan szerető a vers: bőkezű és fukar;
van 'mikor kényeztet, van 'mikor hallgat.

Csendben préselődnek a szavak benned
fénybe, árnyékba. Oltalmukba fogadnak,
majd kihánynak magukból.

/egyszer felnősz!/

Bitangul elhibázod újra. Hirtelen
felröhögsz: ezt már megírták többen,
de te tovább kergeted a tavaszt:
pillangó száll a kezedre. Elengeded.
Nem ildomos hozzá a halál.
Repülj! Repülj!

Hallom a lepke énekét belülről,
s az időt, amint rostálja a magot.

Halhatatlanságot vésnek a sorok
és szelektív hulladékot.

megj.: - régebbi -

Amikor jó jegyet kapok matekból,
anyu mindig vesz nekem
egy lila bocis csokit,
és azt mondja:
- Látod, látod
még a lila boci is örvend!

Hát én nem értem,
a múltkor, amikor falun voltunk,
a szomszéd bácsi kertjében láttam
egy bocit, nagyon kövér volt és sáros,
de nem lila.
Akkor nekem anyu hazudott?