kosa blogja

számtalan hibámat
nem számolom tovább,
jó volna aludni
hosszasan és némán.

jó volna aludni
vetetlen álmokkal,
holdtalan éjszakán
csendben, nyugodtan.

holdtalan éjszakán,
vágyaktól mentesen
messze jár lelkem,
nem fázik semmim se.

messze jár lelkem,
mindenkit ismerek,
'mire köszönnének,
hirtelen reggel lesz.

'mire köszönnének,
válthatnánk néhány szót,
ők felhőkre ülnek,
van hely még közöttük.

ők felhőkre ülnek,
voltak és nincsenek,
egy könnycsepp indul el
halovány, nesztelen.

egy könnycsepp indul el,
keresi az utat,
nagy folyóvá duzzad
az öröm és bánat.

nagy folyóvá duzzad
értől a tengerig,
maskara világban
egóját nem leli.

maskara világban
életre ítélve,
saját hálójában
valóság, képzelet.

saját hálójában
szövi gondolatát,
nőként majd férfi lesz,
csodaszép délibáb.

nőként majd férfi lesz,
lehetne szeretni,
de ha magát űzi,
közbevetett semmi.

de ha magát űzi
hontalan becsvággyal,
gúnyt űz a természet
életre-halára.

gúnyt űz a természet
jinre és jangra,
működésképtelen
hiány a jussa.

működésképtelen
a kettő az egyben,
csomagol az egyik,
vonat a közelben.

csomagol az egyik,
feszíti izmait,
lélekben maradna,
elmében villámlik.

lélekben maradna
menteni a jókat,
őt ki óvhatná meg
egójától? nyíltan.

őt ki óvhatná meg?
forog a kilincs,
titka a zárban van,
az ajtó nem nyílik.

titka a zárban van,
kerülgetni nehéz,
megint nincs térerő,
ne mondd, hogy miért -

betért a sarki üzletbe.
úgy tett mintha vásárolna.
a portékát szemügyre vette
majd visszatette a polcra.
szenvedélyesen vizsgálódott
mély-rutinos volt már a pályán.
finom mozdulattal vette el
a feléje nyújtott sajtdarabkát.
még jó néhányszor körbenézett -
az övé lett az utolsó falat.

kiegyensúlyozottan távozott.
ma nem feküdt le korgó gyomorral.

szeptembert fúj a szél

hangja hangomhoz ér

a nyár maradást vél

kis tücsök zenéljél

milyen is volt a szép

remény tó melegség

pillangószárnyán fény

rigófütty ki korán kél

hallgatva énekét

megszelídül végképp

az is aki nem kér

hét további igét

hogy az Isten még él

emberben hisz remél

Tudod, azt magyaráztad
mindig, hogy legyek jó,
hogy a buszban adjam át
ülőhelyemet a néninek
(akinek otthon ágya sincs,
mert felvágatta tűzifának télire);
hogy ne rúgjak bele a kövekbe,
mert a kő ott szereti, ahol van
(ha csak nem aknázzák
alá avatatlan kezek);
hogy ne ráncigáljam
padtársamnak a haját,
mert nincs üres hely az intőmben
(most sík kopasz, nem is kell
borotválja, ha rám hallgat -);
hogy ne dobjam be labdával
a szomszéd bácsi ablakát,
mert pimasz kölyök lesz a nevem,
és ő ezt nem éli túl
(ma termopán a divat, kevés a pacsirta -);
hogy ne szedjem szét
a tanító bácsi székét
(anélkül is esik eleget);
hogy ne túrjam ki a levesből
azt az egy árva gombócot,
attól lennék erős - mondta
(ma már több gombócom van,
amiket ha kell, ha nem, lenyelek);
hogy ne ordítsak, ha fáj a lelkem
(a fogorvosnál szabad, nyeli a béreket);

Mama,
neked mindig igazad van,
lakatot teszek a csínytevésekre.

I-á, i-á
szamárháton
húzd az igát
kis barátom,
addig jó ´míg
huzigálod
saját táncod
magad járod.

Futkároznak
körülötted
sok-sok ló meg
púpos teve
előbb-utóbb
vesztegzár lesz -

kovács szögel
felhőlemezt.