kosa blogja
hangulatfoszik
fáradtan szöszöl a napsugár
ez már alig nyár talán
tollpihék repülnek galambpár hátán
fürge darázs enyeleg muskátlim nyakán
ez az egy virág maradt meg csupán
a többinek a szemét kibökte a magány
gány gány gány talány
a fű olyan mintha kétszersültvolna
ropog a macska talpa alatta
minden a semmi semmi a minden
lassan de tökbizti hogy belép a nincsen
élek
virtuális világban lüktetünk.
mulasztunk.
szerelmet, szeretetet .
nem a világ ez.
következetesen hazudunk
magunknak (is)
éjjel -nappal.
hideg ez.
tűrőképes kutyák csaholnak.
szellemi felszámolásban
zsarolhatók vagyunk.
nem a világ ez.
a közép
messzire tolódott.
Ki mesél a csillagoknak?
Mama mondd
honnan bújnak elő a csillagok,
s mitől világítanak olyan szépen?
A Hold mintha lámpás volna,
amit a tündérek ragasztottak az égre.
Mama mondd
a csillagok miért feküsznek le reggel?
S hová tűnik el a Hold?
Lehet, összebeszéltek a Nappal,
hogy ő őrködjön helyette?
S van-e a csillagoknak ágyuk,
ahová lefeküdjenek,
macis paplankájuk, hogy
ne prüszköljenek?
Mama mondd
ki takarja be őket?
ki mond mesét nékik?
Lehet, hogy a Hold
meséli el Hamupipőkét?
Tente-tente kisbaba
Meghajlott a csend, mint görbe hátú
vénasszony, aki ölében csecsemőt
ringat: tente-tente kisbaba. Látod,
eljött már az éjszaka. Fellapoznék
egy könyvet, de fáradt vagyok
és beteg. Megkérem a csillagokat,
hogy meséljenek neked.
Tavaszról. Hóvirágról. Majd ha
nagy leszel, kimegyünk a rétre.
Tente-tente kisbaba.
Kormos lett az éjszaka.
Lefeküdnék. Nincs hova.
Liliomillat száll
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kert, élt benne egy liliom és vele egy lepke. Örvendeztek a fénynek, s persze nekem. Kergettem a lepkét, de nem szúrtam tűre, a liliom nézte, bólintott fejével. Nem tudom ki volt boldogabb, én vagy ők ketten.
Aztán egy szép napon nyoma veszett a kertnek, most liliomillat száll, és vele egy lepke…