kosa blogja

fáradtan szöszöl a napsugár

ez már alig nyár talán

tollpihék repülnek galambpár hátán

fürge darázs enyeleg muskátlim nyakán

ez az egy virág maradt meg csupán

a többinek a szemét kibökte a magány

gány gány gány talány

a fű olyan mintha kétszersültvolna

ropog a macska talpa alatta

minden a semmi semmi a minden

lassan de tökbizti hogy belép a nincsen

virtuális világban lüktetünk.
mulasztunk.
szerelmet, szeretetet .

nem a világ ez.

következetesen hazudunk
magunknak (is)
éjjel -nappal.

hideg ez.

tűrőképes kutyák csaholnak.
szellemi felszámolásban
zsarolhatók vagyunk.

nem a világ ez.

a közép
messzire tolódott.

Mama mondd
honnan bújnak elő a csillagok,
s mitől világítanak olyan szépen?
A Hold mintha lámpás volna,
amit a tündérek ragasztottak az égre.

Mama mondd
a csillagok miért feküsznek le reggel?
S hová tűnik el a Hold?
Lehet, összebeszéltek a Nappal,
hogy ő őrködjön helyette?

S van-e a csillagoknak ágyuk,
ahová lefeküdjenek,
macis paplankájuk, hogy
ne prüszköljenek?

Mama mondd
ki takarja be őket?
ki mond mesét nékik?
Lehet, hogy a Hold
meséli el Hamupipőkét?

Meghajlott a csend, mint görbe hátú
vénasszony, aki ölében csecsemőt
ringat: tente-tente kisbaba. Látod,
eljött már az éjszaka. Fellapoznék
egy könyvet, de fáradt vagyok
és beteg. Megkérem a csillagokat,
hogy meséljenek neked.
Tavaszról. Hóvirágról. Majd ha
nagy leszel, kimegyünk a rétre.

Tente-tente kisbaba.
Kormos lett az éjszaka.
Lefeküdnék. Nincs hova.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kert, élt benne egy liliom és vele egy lepke. Örvendeztek a fénynek, s persze nekem. Kergettem a lepkét, de nem szúrtam tűre, a liliom nézte, bólintott fejével. Nem tudom ki volt boldogabb, én vagy ők ketten.
Aztán egy szép napon nyoma veszett a kertnek, most liliomillat száll, és vele egy lepke…