kicsikincsem blogja

Kis kertünkben van egy nagy fa,

A fák között járunk, fogom a kezét.
- Siessünk! - mondja - akarok gesztenyét!
Figurákat készítek, meséseket.
Gesztenye királylányt s hozzá herceget.
Kell makk és kökény, piros galagonya,
barna, tüskés héj lesz majd a korona.-
Keresem az ösvényt, csetlek és botlok.
Kapaszkodnak belém indák és bokrok.
  - Oda nézz!- mondja - de furcsa árnyékok!
 Talán itt élnek  manók és koboldok.
 Miért néma az erdő, ez mit jelent?
 Hol van a madárdal, miért nagy a csend? 
  - Megváltozik minden, búcsúzik a nyár,
 új otthont keres  a költözőmadár.
 Messze repül. Egy melegebb vidékre,
 s akkor jön vissza, ha a télnek vége.
 Aki itt marad, bírja a hideget,
 madár és állat ilyenkor gyűjtöget.-
Egy tisztásra érünk, leülünk kicsit,
talán ha nem mozgunk, látunk valamit.
  - Ni csak! Mi moccan? - Két süni toporog.
 Súgja a gyerek - Én odaosonok.-
Nem volt elég gyors, visszagömbölyödtek.
Meredtek a tüskék. El sem köszöntek.
Megtörik a csend, most valaki kopog! 
 - Egy, kettő, három, négy...- halkan számolok.
Koppan és koppan. Hullik a faforgács,
széles fa törzsén egy díszes fakopáncs.
Piros a sapkája, a csőre hegyes.
 - Miért fúr és farag? Valamit keres?
 - Élelmet gyűjt, vagy odút javít éppen,
  hánccsal béleli, ne fázzon a télen.-
Vörös folt mozdul a fa tetejében,
bújik előlünk lombok sűrűjében.
 -Jajj az ott egy mókus, annyira édes!
 úgy hazavinném, ugye lehetséges!
 - Nem menne szívesen. Nézd, ott a párja!
  Azt hiszem van több is, nagy a családja.-
Krúg, krúg, krúg ! Kíváncsiskodik  egy holló.
Úgy, úgy, úgy! Csúfolja egy cserfes szajkó.
Feleselnek, hogy ki is tudja jobban,
nem  maradunk a furcsa hangzavarban.
Bogarak,lepkék, nyüzsög itt az élet,
dehogy van itt csend, ha jobban megnézed.
Reccsen az ág, egy őz jön közelünkbe,
ahogy észre vesz, eltűnik sietve.
 - Olyan szépséges! De kár, hogy itt hagyott!
 Talán majd egyszer vele is játszhatók.
 Kezemből etetném. Bögrémből inna.
 Lehet megszeretne nem vágyna vissza.
 - Neki ez az otthon, nem baj hogyha fél,
 mert leselkedik rá ezernyi veszély.
 - Otthon lenni én is szeretek - mondja
s a kezem kicsit szorosabban fogja.
A forrásnál járunk, köveket keres,
válogat köztük, lapos legyen, kerek.
 - Ajjaj! Kígyó!- Ugrik fel ijedten.
- Az csak egy sikló. Ne félj tőle kincsem!
Ő is megijedt. Látod, hogy  menekül!
Már vissza sem néz,  hupssz a vízbe merül.-
 Vissza kéne mennünk, esteledik már, 
Zenél a tücsök és int a napsugár.
Majd elfelejtettük, miért is jöttünk,
minden zsebünkbe mindenfélét tömtünk.
Van itt gesztenye, piros, zöld, s kék bogyó, .
s van még két maréknyi makk és mogyoró.
Feltámad az esti szél. Susog a lomb.
Őszies dallam, de igaz mesét mond.
Összehajolnak mögöttünk az ágak.
búcsút intünk az erdei világnak.

Alig látszik, aprón zömök,

Rókalyukban három kölyök.
Vörös bundás, kis ördögök.
Merész, aki a legnagyobb.
Majrés félős és izgatott.

Vidám köztük, kicsi Móka,
kedves, virgonc, csak aprócska.
Csúfolja a másik kettő.
- Elnyel majd a sötét erdő!

- Engem sose! Sokat tudok,
kicselezem, ravasz vagyok.
A kicsi még nem ostoba.
Megnövök még, mondta anya.

Róka mama megérkezett,
- Itt az ebéd siessetek!
Mancstörlés és pofi mosás,
hoztam tyúkot, s van friss tojás.

Neki ül a három gyerek,
s mert irigyek verekszenek.
Több jut annak, aki erős,
éhes marad ki szégyenlős.

Nagy a zsivaj, marakodás,
kicsi ez a rókalakás.
Rókáék nem mosogatnak,
nem tányérból falatoznak.

Jóllakottan elpihennek,
Este felé futni mennek.
Róka papa lomtalanít,
róka mama kitakarít.

Merész az már nagyon bátor,
különösen napnyugtakor.
Majrés inti. Óvatosan.
Inkább lassan, de biztosan.

Kicsi Móka jót hempereg,
összetúrt egy levélhegyet.
Kacag, nevet: vuk, vuk, vak, vak.
Furcsa árnyék a fák alatt.

Ismerős, nagy szuszogással,
Koca mama a fiával.
Mutatkozni nem tanácsos,
soha nem volt barátságos.

Á, de baj van! Észre veszi!
Majrést, Merészt megkergeti.
Kicsi Móka zajtalanul
avar alatt,csendben lapul.

Elül a vész, előbújik.
Rókalyukig hazakúszik.
Hazaér a két testvére,
gyorsak voltak szerencsére.

Összebújnak az alomban,
biztonságos otthonukban.
Alszik mind a három róka,
Merész, Majrés, kicsi Móka.

Ilona Zagyi Gáborné

Köszön az ősz! Szép évszakot!
De jó! Megint itthon vagyok.
Megöleltem nyár barátom.
Búcsúzik. Már pakol, látom.

Együtt játszunk egy-két hétig.
jó pajtásom egész dér-ig.
Nem érek rá, sok a dolgom,
majd rájössz, hogy nem csak mondom.

Elhoztam az ecsetemet,
átfestem a leveleket,
s mindenfélét, amit még kell,
ezért mondják rám, hogy mester.

Színek, ízek, kincset adok.
Érzed, ezt a jó illatot?
Nyár elkezdte, befejezem,
éléskamrád tele legyen.

Megértek a szőlő szemek.
Mosolygósak, kerekdedek.
Van itt sárga, piros és kék.
várja már, hogy szüreteljék.

Csipke, kökény, galagonya.
ízesebb lett az áfonya.
Sok a munka, lótok-futok.
Igyekszem én, ahogy tudok.


Ilona Zagyi Gáborné