kékmagnolia (Perzsi.)

Most vetíti a tv a Grincs című filmet. Csak pár percet láttam belőle, lefoglaltak a konyhai teendők.( 10 kg káposztából csinálok párolt káposztát épp, s viszem a családnak.( is.) Tegnap mézes sütit gyártottam, 165 db lett) Még így is átjön a film mondanivalója. Ahol szeretet van, legyen bármilyen szegény a karácsony, mégis ők a leggazdagabbak. Ott a Grincs átalakul, s befogadja a Karácsonyt. Ott már nagybetűs a Karácsony. Sok ember él egyedül, szeretet nélkül, ázva-fázva. De ahol szeretet van a szívben, ott a Grincs is azt kiabálja: Boldog Karácsonyt!

Mindenkinek.

Olvasgatom a blogokat. Régebben, ha nem tudtam aludni, ide jártam kikapcsolódni. Ma inkább más módját választom a kikapcsolódásnak. Éjjel. Azért, mert bevallom, néha nemhogy pihentet, hanem felidegesít pár dolog. Pl regisztráció. Egy, azaz egy névvel engedélyezett. Kivéve akiknek nem. Épp az előbb futottam bele egy olyan "új" névbe, akinek ez a ( ha jól számolom) 4.itteni neve. Egyidőben, azaz épp 4 néven aktív. Nem, nem fogom bemártani, mert ártalmatlan a közösségre nézve. S nem is irigylem, hogy 4 példányban létezik, mert tudom az okát, hogy miért. Hogy akkor miért "fáj" ez nekem, mi bajom van? No kéremszépen. Magammal van bajom. Anno voltam én csőrmester chaten, hosszú ideig. Nem sírom vissza. Meg voltak az eszközeim arra, hogy magas százalékarányban tudjam, kinek hány alteregója van. Nem tetszett a dolog. Mert az ember vállalja magát. Névvel, de ha anélkül, akkor egy,  azaz 1 db becenévvel.( nicknév) Hogy ki, miért, és hogyan jut el odáig, hogy nem vállalja a saját nevét, az egy dolog. Sokáig gondoltam azt, hogy bármilyen magyarázat csak kifogás. Mára változott a véleményem. 9 év itteni tagság után eljutottam oda, hogy ma már csak egy becenév vagyok. Sokan akartak ki és felhasználni. Erre nincs szükségem, s nem is adom magam hozzá ezután sem, ahogyan eddig sem. Viszont a lélekromboló hatása azoknak akik megtaláltak, működik. Megfordult a fejemben, hogy engedéllyel, új ,gúnyát vegyek fel, megtartva a régit is. Úgymond eljátszadozzak, mint oly sokan mások. De nem. Nem érzem helyesnek, s emlékszem arra is, a chaten mi volt a következménye annak, ha Józsi egyidőben volt Józsi  is és Pista is. Szóval az nem tetszik, akit most akkor látok, ha a tükörbe nézek. Időbe tellik magam visszaszerezni.

Ha én grincs lehetnék,

eskü, mindent felfalnék,

vidáman, vidáman,

nem gondolnék előre,

fóliát húznék az égőkre,

röhögve, röhögve...

De mivel grincs nem vagyok,

boldog ünnepet kívánok,

fényekkel, lélekkel,

manósapkám emelem,

ha jó vagy énvelem,

szíveddel, szívesen.

Furcsa szerzet az ember. Bánt másokat, indokolatlanul. Volt s van rá példa, hogy azért, mert többnek, jobbnak gondol magánál. Pedig dehogy vagyok az! Csak más... olyan , ami belőle hiányzik. Na bumm! Belőlem meg az hiányzik, ami benne megvan. Van értelme ezért gyűlőlni? Nincs. Hiszen olyan ez, mint a puzzle. Egy hiányzó darab nélkül nem teljes az egész.

Furcsa  egy világban élünk. Szerintem mindenki érzi, de aki egyedül van, az talán még jobban. Közeledik a valaha volt legszebb ünnep. Kinek -kinek , ilyen-olyan. Sok idős, egyedül, a lakásába beszorulva, s jó ha van mit ennie és nem fázik. Más meg boltról boltra jár, habzsi-dőzsi van. Meg pazarlás. Bár ilyen pazarlóak lennének az emberek szeretet terén is!  Ez csak vágyálom. Pedig ha mindenki csak a családjának, barátainak mutatná, hogy szereti, az már jó dolog lenne. Mutatná, tettekkel. Mert a szavak sokszor üresek. A közösségi média felületét ellepik a Boldog Karácsonyt, Angyalok őrizzék álmod, ( nem halálesetkor), Szépséges, ajándékokkal teli ünnepeket kívánok, bőséges asztali áldást, ételcunamik, stb. Külsőségek. Mindenki másképp látja, de mindenki magából indul ki. Engem zavarnak a személytelen köszöntések, az egy tucat névvel együtt letudlak dolog, de elfogadom, hogy másnak ez opció. Viszont van ennél fájdalmasabb dolog is. Pl az, hogy akiknek "illene " tudnia a fontos dátumokat, azok rendre elfelejtik. Aztán Karácsonykor jön az üzenet: Boldog ünnepeket kívánok! Minek, miért?

Ennél többet érhet egy távoli ismerős privát üzenete is: gondolok rád!

Az előbb beszélgettem egy rokonnal telefonon. Szidta az időjárást: gané, moslék, szemét idő. Mikor a litánia végére ért, megerősítésre várt. Nem kapta meg. Mi van, neked ez tetszik? -kérdezte számonkérő hangsúllyal. Igen, tetszik.-válaszoltam. Szeretem a havat. Az esőt és a ködöt is. Szeretek hóesésben sétálni, fényképezni, esetleg hógolyózni, szànkózni. Azaz szerettem, míg a mozgásom rendben volt. De a havat el kell lapátolni! Nem lehet még az udvarban sem közlekedni!-mondta a rokon. Igaz, amúgy sem tudnék kimenni, mert a lábam...de akkor is rohadék egy idő ez!-replikázott vehemensen. Nekem a havazásról szép emlékeim vannak. Még 1986-87 teléről is, mikor az ország szinte lebénult a hó miatt. A mostani ahhoz képest nem lehetne akadály. Régen megoldottuk a problémákat. Ma leírjuk őket a netre, s várunk, hátha valaki megoldja. Helyettünk. Aki szeret hóban sétálni, az hülye.-szólt a rokon ítélete felettem. 

Lehet. De ez a hülye emlékszik arra, hogy gyerekkorában milyen jókat hógolyó csatázott a környék gyerekeivel, a hóemberépitésekre, bújócskákra hótorlaszok mögött, s a szánkózásra. Arra a szánkózásra, ami egyszerre volt felemelő, de fájdalmas is. Nem volt egy ideig szánkónk. Sok fontosabb dolog kellett az új lakásba. Ám ahogyan benépesült a vadiúj lakótelep, úgy lett egyre több gyerek a környéken. A hevenyészett, kicsi, szánkózásra alkalmas dombokon kartondobozokon csúsztunk le, volt aki deszkán. Aztán pár gyereknek lett szánkója. Természetesen ők döntötték el, hogy ki ülhet mögéjük, vagy ki viheti el egy körre a szánkót. S bizony ritkán került rám a sor, meg amúgy is, nem szerettem kérni. Egy idő után már csúszkálni sem volt kedvem kimenni emiatt. Apu jött rá az okára, miért nem. S ő volt az, aki késő este nyakába vette a várost, s addig ment, míg nem talált egy eladó szánkót. Az 1970-es évek legelején.