kékmagnolia (Perzsi.)

Internet:" nem kért tőlem karàcsonyra semmit. Mit vegyek neki? Évi 3-4-5 alkalommal megyünk luxusüdülèsre, tehàt az nem opció. Múltkor megleptem egy 15 ezres kis semmiséggel. Most mit vegyek neki karácsonyra? Mindene megvan.

Karácsony. Sok helyen a képmutatás ünnepe. A nagy szavak, fogadalmak ünnepe. A hízelgések, ömlengèsek, indokolatlan dicséretek egosimogató ünnepe. Már gyerekkoromban megtanultam, hogy óvakodni kell a hízelgőktől. Az indokolatlan dicséret, kedveskedésnek àlcàzott szóömlengés mögött mindig mögöttes szándék bújkál. Ez ,az arra érzékenyeket karácsonykor még jobban megviseli. Mert van aki tiszta ünnepet szeretne. Olyan ajándékot, amit pènzért nem kapni. Őszinte,letisztult , sallangmentes kapcsolatokat.

Van egy fórum itt a poeten...

Azt hiszem, ráléptem egy rímre,
szidott anyám érte,
azaz szidott volna,
de híg verseim nem olvassa.

A novelláim meg na hiszen!
A földön olyan kincs nincsen,
hogy azokból egy kötet kiteljen,
s hatására az ember, olvasni kezdjen.

Igy hát azt hiszem, bujdokolni fogok,
s álnéven majd jókat trollkodok,
úgyis az a divat manapság,
lesz majd itt kánaán és királyság!

-Jártatok már úgy, hogy a környezetetek buzdít arra, hogy írj, csak írj! Ügyes vagy! Aztán el sem olvassák, de időközönként, újra és újra buzdítanak... Rohadtul tud fájni is, és idegesíteni, dühíteni a képmutatásuk. 

Természetesen nem az ide betérőkről van szó, mert ti olvasni jöttök ide, amit ezúton is köszönök szépen!

Csend van, néma csend. 

Néma a város, néma a ház, csak a tv duruzsol halkan. 

Egy magyar nábob, majd a Dögkeselyű.

S az én szám is keserű.

Néma emlékek fájó hada közt egy jó hír: Találkozunk November 11-én... 40 éves osztálytalálkozó. Remélem, el tudom majd vonszolni magam..A készülő képekről majd valahogy lemaradok. Nézem a többiek képeit. Szépek, fiatalosak, egészségesek. "Csak" hárman döglődünk. Belül ordítok. Én miért? Miért nem húzhatom az igát, mint a többiek? -Majd keserű mosolyra húzódik a szám. Van aki ezt is irigyli tőlem. Dühöt kellene éreznem, de inkább a szánalom járja át a testem. Vagy már az sem. 

S hirtelen ez a mondat hallatszik ki a tévéből:" A parádé véget ért barátaim, a többi már a versenybírák dolga." ( Egy magyar nábob)

Illene folytatnom a 2 hete elkezdett mesét, de nem megy. Ma nem.

Háborúk, halál, agresszió, síró , éhező, betegeskedő hátrahagyottak. S egy képzeletbeli varázspálca, mely eltüntet minden rosszat. Varázsol egy olyan világot, ahol a vitás kérdéseket el tudják dönteni, észérvekkel. Ha nem megy ,dönt egy -egy sakkjátszma, vagy más logikai játék. 

Egyszer, csak egyszer jönnének rá a harcba menetelők, hogy egységben az erő. Hogy merjenek egységesen nemet mondani. Nemet, mindenre, ami az emberi fajt lealacsonyítja, semmibe veszi, kizsákmányolja, rabszolgasorba, állati sorba dönti. Nemet: rájuk.

Böngészgetek a neten. Egy csoportban egy képen tunkolt kenyér látható. Más néven mártogatós. Pörköltszaft, jó dúsan pirospaprikás. Anno én is ettem mamámnál. Igaz, ott rirkán, mert sajnos ritkán aludtam náluk, a hétvégi pörköltet pedig korán reggel tette fel főni a mama. Otthon is kaptam, de volt morgolódás miatta, mert ugye 2 gyerek, s egy szelet tunkolósnál nem álltunk meg. Nem marad leve a pörköltnek!-szólt ilyenkor anyám. Mamánál volt más csemege is, amit azóta sem igen ettem. Szalontüdő... de csak amit ő készített. Mióta ő nincs, kétszer kóstoltam, más által elkészítve. Csalódás volt mindkettő. S a sütije! A kedvenc szelet, ahogyan ő hívta. Nem a nagykönyv szerinti. Nem tudom mit tett bele, de azóta sem éreztem azt az ízt. De, tudom. Magát tette bele. S azt utánozni nem.lehet. Vagy a borsólevese, új kis zsenge zöldborsóból. A kevés, zsíron pirított vöröshagyma, kenyérre kenve.És a rántotthúsok...

Azon gondolkoztam, vajon én alkottam e olyan ételeket, amiről néha bevillanok majd az utódaimnak. Vajon emlékezni fognak a mi "kedvenc" sütinkre? A bundás-fahéjas almákra? Azt tudom, hogy a frankfurti levesemre igen. Annyiszor kérték, már -már követelték egy időben, hogy a végére megcsömörlöttek tőle. Egy életre való adagot megettek belőle. S emlékezni fognak az ecetre. Mivel én a saját levesemet, de akár egy zöldbabfőzeléket is azzal savanyítottam. De csak a saját adagomat. Azóta ők úgy mesélik, minden elrontott ételt ecettel igyekeztem feljavítani. Persze nekik ez jó poén.

Más ételekre is emlékezniük kellene, oly sokszor kérték...pl a rakottkelt, vagy a töltött burgonyát.( kivájt burgonya megtöltve fasirttal,majd kisütve)

Túrógombóc, vaníliaöntettel. Bundáspalacsinta...

Én emlékszem. Vajon ők is?

"A mi kedvencünk"

Végtelenül egyszerű, de pepecselős , sütés nélküli süti.

Tejbegríz, 3 féle ízesítéssel

-málna-citrom-csoki

Vagy

-csoki-kókusz-puncs

,de bármilyen lehet, pl mandulás is. A boltban vett ostyalapokra rákenjük a különböző ízű és színű tejbegrízeket, minden réteg  közé teszünk ostyalapot. ( jobb , ha kettőt) Az utolsó lapra saját készítésű csokibevonatot kenünk. Én csináltam karamellát, s összekevertem az olvasztott csokival. De csináltam cappucinós csokibevonatot is. Bármilyet lehet, fantázia kérdése. Egy éjszakát állt a hűtőben, másnap lehetett szeletelni. Ami nem mindig sikerült, a puha mivolta miatt, így inkább nyiszatolás lett belőle. Sokszor orrán- száján át folyt ki belőle a krém. Annál jobban fogyott. 

Ez a mi kedvenc sütink. Volt.