Szilánkok

déli szélesség valamely fokán
bús cet gyomrában hintázom a habon
tükör előtt pipázom
belenézek nincsen
lehunyom: isten
így hívták
valahol félúton kihányt
valahol bánt, de hagyom

északi szélesség darázsderekán
fekete korallmezőn meditálsz hűs áramlatokban
gondolatóceán hajótöröttjei
átlátnak téged
lehunyod : és tényleg 
így suttog
útleveled varázstánc
lemerül veled s milliók hullámzanak a hegedűtokban

kérget tolok a talpatok alá
ezen jártok helyben, igen ezen jártok

"hókupac-néma tenyerek sárgásfehéren vibrálnak istenbába szűzhomlokán"

ígérem ily mondatokat nem
írok le ezután, de
ti is tudjátok hogy a vérköltő
majmok közt is orángután

s fest ide
de inkább oda
bárányok közt kígyó
öntudatlan boa
és félszbe fullad estig
kényszer a vászon : máris őt festik

csendes angolkertekben leheli gyenge sodrású cigarettáit
visszafele busszal jön
odafele elsétál önmagáig

a képletekhez képest gondolata rebellió
halni jó, csak akkor ha igazán élsz
buszról le, átért, mégis körbenéz

tekintet fordít

"- Víziókat nem fojtok vissza. Soha."

"és szipogó jégszülött Nap centrumában térdre rogy egy gőzölgő zongora"

az volt
akinek vörös a tenyere
tanuljátok
daloknak nincs versenye
lényegük, helyük, érkezésük van
az enyémben öreg szekundok súrlódnak
fénybe nem állok s csak halkan mondom valami utódnak
boldog ősnek, végre 
felelősnek 
tér vagy - bezenéllek
teremtett valóságodért
daloknak nincs versenye
túlöltözteted - megerőszakolod - kurvának adod
teljen királyok perselye
korízlés - neovaskor - mocskos kottalapok
daloknak nincs versenye
kóla vagyok - chips vagyok - énekelek
kívülről is belseje
pezsgő vagy - kristályban - kiöntelek
ha értetek ugrok tituszként 
ha az írásnak számot kell adni ki voltam :
morrison élve
jagger holtan

* mozaikszó : dől a lé

| magyar citrom vagyok, bár egy kicsit megfacsart
a gyomromban a húsgolyó csinált egy svédcsavart
így merengek a verandán:
hogy lesz spanyol barackból magyar lekvár ?"

ideje senki vagyok átázott semmiben
hét nem s hét igen
tagadom
hogy azon a bizonyos napon én tényleg feltámadom
gerinced vezeklőöved, múltad kíváncsi ivarsejt
mostanában
felejt
felejt
felejt
kint ülök az esőben
mióta
tudnám
árnyékesernyő
párás tundrám a dombom épp
aszfaltóceánon gerincre tört jegenyék
úsznak a megálló felé
fa! te legőszintébb lény! 
ki unhatatlan tömöd belém az oxigént
mint nagyanyám az aranymézet télvíz idején!
te, akinek tudtunk hazudni évszázadokon át!
a bűntudat vesz rá arra hogy ezt inkább klaviatúrán
üssem le, ne bőrödbe, húsodba karcoljam a hozzád nem méltó szavaimat!
a leglényegibb bölcs vagy
karcsú ereidnek tétje van és együtt lüktet velem

|| első ajtós felszállás ||

és igen

már megint magamba beszélek

minimál tigrisüvöltés
moszatos erkélyeken
trappolunk
értől lila kéjeken
kesztyűbe trombitáljuk
a takarodót
úgy hogy megolvad
marcipánlelkeken a sodó
az ember
nem
erre
fejlődött
ki
hogy
elhordjon
pár
számára
érdekes
marhaságot
vers
gyanánt
hanem értse a talánt
a formális baszdmegeket
a mélyet
az egészséges skizofréneket
gregor samsák ajkán az éneket
olyan ember mókuskerékharcát
ki lovasi szerint „vicceseket élt át”
fotelban alszik
sárgásrózsaszínt hány a csekktengerbe
csikket gyűjt a cilinderbe
x-faktorba jelentkezik
csuklik
sokan emlegetik
jelentgetik
két izzó ziherejsszel
ajkát két cimpájához kötik
hogy mindig mosolyogjon
hogy egy ponton
elegánsan
nyugatiasan
összeomoljon
pont

újra befekszel
kerék alá
föld alá
boldog 
talán
komolyan
az
ember
nem
áll
készen
hogy
kifejezze 
ezt
és én még mindig írok
lelki teszt