Metta blogja

Az én szívem nyugalomra vágyik,

 Megállt az idő, csak egy pillanatra,

elidőzött a májusi orgonán,

magába szívta bódító illatát,

ellopta a legszebb szirmokat,

egy szó volt rájuk írva,

"Mama"

de letörölte a mostoha sors keze.

Nekem már szomorú a május,

mert elmentél örökre,

a napot, az órát feketére festem,

fekete ágon, fekete virág,

fekete árnyak, fekete világ,

fekete gyertyán vérvörös a láng,

szívemben őrizlek, - édesanyám.

...málnahabos az ég alja

Hullámok szárnyán dallamok szállnak,
köveknek csapódva ritmussá válnak,
árnyék, és fény táncoló páros,
dübörgő tajték gyöngyberakásos,
morajló hangon akkordot játszik,
szerelmes szív remélni látszik,
búgó-zúgó, kacagó hangok,
örökké tartó titáni harcok,
sikolyok hangját hozza a szél,
egy végtelen melódia életre kél.

 Valahogy nem érzem a tavaszt,

mivel az idő, orromra jégcsapot ragaszt,

várom a napfényt, hogy leolvassza rólam,

de úgy látszik hiába szóltam,

egyre csak hull az égi áldás,

szép ez hófehér,- olyan bársonypárnás,

mégsem tetszik ez a tavaszi jégvirág,

inkább nyílna az égen, izzón fényvirág,

zöld-ruhába bújtatná a fákat,

rájuk terítene virágos sálat,

jégtükör helyett, víz fodrán  csillan a fény,

ezüstösen ragyognak a pára függönyén,

na, de most őszintén olyan nagy kérés ez?

lehet, hogy a zimankó, csak visszakérdez?