Metta blogja
VersÉlet a bérházban (limerick)
A bérház udvarán áll Laci,
meglátogatta őt a Saci,
vágyott a bor után,
érezte pulzusán,
kellene már szomját oltani.
Szomszédunkban lakik a Teri
a férje őt naponta veri,
látta ezt a gondnok,
törtek a combcsontok,
ezt a párbajt, nem a férj nyeri.
Szemrevaló lányka a Flóra,
minden vágya egy aranyóra,
korzón csak sétálgat,
szoba nincs kétágyas,
álmokat ő sem vált valóra.
A bérházban lakik még Marcell,
táncra is csábítja a valcer,
kétes a tudása,
van néha futása,
ő a legendás pernahajder.
Hírhedt nőgyógyász volt a doktor,
gyengéje volt a bájos, copfos,
amikor vizsgálgat,
szemei szikráznak,
közben a hormon,- benne tombol.
Béla a festő korán kelő,
keze reggel kissé reszkető,
létrán csak imbolyog,
a festék rácsorog,
talán a bútor még menthető.
Az ügyvéd beveti szigorát,
háta mögött megy a vihogás,
suttogják nem tiszta,
üzletben csak csicska,
munkáját éri sok kifogás.
Sokan élnek a házban titkon,
a sziréna is sűrűn vijjog,
hol rendőr, hol mentő,
hangulat dermesztő,
na, megyek, a kaput kell nyitnom.
Feltettem ide is a verset,mivel csak az erotika kategóriába jelenhetett meg!
Szerelmes Vers
Szerelmes vers
Evokáció
Erőből csókolj,- mard az ajkam,
szoríts,és ölelj fájdalmasan,
kínozz csak tovább,- én, akarlak,
vágy gyönyörével betakarlak.
Gyötörj!- Engedd,hogy érezzelek,
sóvárgó álmok lélegzenek,
szemeid fényében elveszek,
így jó!- mert nagyon szeretlek.
Zokognék,de lüktet a vérem,
eltűnik lassan minden félszem,
hozzád bújok,karomba kaplak,
,,Harapj,harapj,vagy én, haraplak!"
Az idézett rész József Attila :Szerelmes vers című verséből való
Pillanatok
Gyöngyhálót sző az indigó éj,
sötétbe borul a földkaréj,
álmosan pislog egy-egy csillag,
Hold fénye ég bársonyán villan.
Szitáló köd küld nedves csókot,
csipke ruhát ölt a bozótos,
hajnal jő,- palástja tündököl,
vállán az éjszaka ücsörög.
Napsugár nyomán vízgömb ragyog,
álmot zárnak nappali zajok,
harmatcsepp pityereg fák lombján,
szellő hallgat patakcsobogást.
Lágy dallamot komponál a lég,
felhőpihéken kék a festék,
a természet ragad ecsetet,
virágot fest fűköpönyegen.
Magányosan...
Csodás festmény vagyok egy hatalmas vásznon,
a festő adta rám végtelen magányom,
magasan a tenger hullámai felett,
elszigetelten én uralom a teret.
Narancsszínű felhőkben pompázik az ég,
hol kék, és zöld látóhatár a messzeség,
míg lombkoronám az ég felé szétterül,
gyökerek sem maradnak észrevétlenül.
Száraz ágam, lehet kardot markoló kéz,
vagy sas madár ki szélvésszel is szembenéz,
múlnak ezredévek, dúlhatnak viharok,
az örökkévalóság engem igazol.
A mestermű elkészült, benne egy álom,
a meg nem értettség mementóként álljon,
reccsenő gallyakkal a remények törnek,
de kihajtó ágak életért küzdenek.
Képes játékra írt vers Csontváry Kosztka Tivadar ’ Magányos cédrus” festmény alapján.
Egyszer volt....-Volt egyszer egy élet
Régen nekem is volt erőm,
harcolni a sorsommal,
mára már reszkető hangom,
miatt megmosolyognak.
Elmúltak a szép májusok,
arany-bíboros az ég,
az ősz vár rám türelemmel,
elringat a csöndesség.
Emlék maradt a szerelem,
álmokat az éj lopott,
de itt maradt a régi dal,
miért szívünk dobogott.
Felhőtlen, boldog ifjúság,
tovatűnt az évekkel,
bölcsebbek lettünk általa,
élünk békés lélekkel.
Fakulni látszanak fények,
ma már mindennap nehéz,
de őrzi a lélek, és szív,
az egyszervolt életét
Nagy öröm számomra,hogy a Holnap Magazin Verselő versek pályázatán nyertes lett ez a versem.