Metta blogja
SzemélyesMegállt az idő
Megállt az idő, csak egy pillanatra,
elidőzött a májusi orgonán,
magába szívta bódító illatát,
ellopta a legszebb szirmokat,
egy szó volt rájuk írva,
"Mama"
de letörölte a mostoha sors keze.
Nekem már szomorú a május,
mert elmentél örökre,
a napot, az órát feketére festem,
fekete ágon, fekete virág,
fekete árnyak, fekete világ,
fekete gyertyán vérvörös a láng,
szívemben őrizlek, - édesanyám.
A múlt árnyai
Ezt a versemet elutasították,hogy fiatalok is olvassák az oldalt!
Álmaimban még vissza-visszajárok,
szerettem az ódon tanyavilágot.
A völgyben lent,egy vén fűzfa üdvözöl,
felismer ő, midőn nekiütközöm.
Ágai óvón bújtatnak,becéznek,
zizegő levelek hozzám beszélnek.
Nem áll a ház,mely oly kedves volt nekem,
a táj is ködös megfakult,fénytelen.
Az ismerős,szeretett föld oly kihalt,
csak a csend beszél hozzám,ő ad vigaszt.
Erdő sűrűjéből egy árny kandikál,
kökénybokor tövében,-múlt sántikál.
Felvillanó,fájdalmas képet látok,
kilencévesen megrettenve állok.
Katona ruhában, puskás emberek,
állatokat öldösnek le fegyverek.
Mondták betegség ütötte fel fejét,
szél hordta a rút halál üzenetét.
Mindegy volt,hogy patás vagy éppen liba,
élő állatnak el kellett hullnia.
Drága kis barátom hűséges kutyánk,
kértem,fohászkodtam,-maradj,ne ugrálj!
Ő viszont jelezte,idegen járkál,
-itt van egy eb is!-hangzott a kiáltás.
Kivonszolták őt,- az udvarra vitték,
bátyám elé állt,-nehogy kivégezzék.
A tiszt fegyverével megfenyegette,
vigyék a gyereket!-szólt át felette.
Különben a kutyával temethetik,
-mondta ridegen,-erről kezeskedik.
Fájdalom,üresség maradt utánuk,
megkönnyebbülés volt elvonulásuk.
Később kiderült rémhírek terjedtek,
így hoztak téves rendelkezéseket.
Emberek munkája mind kárba-veszett,
együttérzés sehonnan nem érkezett.
Szépek voltak mégis a gyermekévek,
bíztam az élet varázserejében.
Lassan gyógyultak a szívnek sebei,
néha még érzem a múlt szellemeit.
Ugatását hallom holdas éjszakán,
elkíséri útján ezüst fénynyaláb.
Kísért egy álom
Ezüst hold fürdik tenger vizében,
habvirágok nyílnak,- szép igézet,éj kékjében csillagok ragyognak,fájó lelkem sebei sajognak.Boldogságról hullámok mesélnek,elúszó árnyak a messzeségben,újra álmodom tüzes éjeket,mit, bús szívem koldusként kéreget.
Eszedbe jut-e gyönyör mámora,csókunk volt biztos jövő záloga,veled voltam a tündérszigeten,de,rég úgy élünk mint két idegen.
Igaz mosoly
Nap tárja karját,
mosolya mindig ragyog,szívet melenget.Szerelem
Sugárzó fényben,
szívembe lángokat gyújt,pajkos napsugár,közelgő új szerelem,összefonódva talál.