ildi49 blogja
A Tavon....
A hajnal hűs kezével simogat, a pillanat szárnyra kap.
A lelkem szerény bugyrában,
Velem tart az álmos világ,
a vágy felhőkbe burkolódzó, didergő ág.
Az érzések életre kelnek.
Az izgalom gomolyog
Csak visznek a remegő léptek
A világ kering itt vagyok megint.
Kedves arcod felém forditod.Mint gyermeket óv tekinteted.
Szeretlek.
A hónapok súlya már,
könnyú pilleként zuhan.
A változás csak benn
Rezeg a túz még, pislákol valahol.
Csak a csend honol.
A szerelem Oltáron némán állok
Szét foszlott álmok.
A percek az áradó tüzben,
Égnek csodák remények kérnek
S a reggel szalad
Pár kedves szó!
Fáradt arcodon barázdákat
Rajzol a fény
..És Én hagyom, minden csak pihenjen
a tavon.
Húsvét
Zöldellő mezők.A fák lombjai össze ölelkeznek,
S a tavon kacsákat
tol a szél. .tavasz lesz ne félj.
Húsvét, ma csendben várlak.
S az ajtón faágak..színes tojásból
font várak.
Lelkekben béke és nyugalom,
A Nap is kisüt vajon?
A fény , az ablak párkányon bujkál
s a szobában alszik a csend.
A hajnal derűsen nevetLocsoló ének.
Dallamos tánca.
Húsvét kántálása.
Hópihék
Homályos felhők, fehér takaróban,gomolygó, mint lelkemben a
a sótlan világ, csak várni rád!
Hópihék kergetőznek, s a
hajnali csend csak ide lenn.
A magány, átöleli vállam.
A szerelem gúzsba kötve szívem,csak remeg.
Szeretlek, mint hópihék a fák
közt, kalandozom.
Álmomban látom, ahogyan
Fény röppen. .csak várni rád.
Kicsordult könnyek, hát lehet.
Hófehér Hópihék és Egek.
A hajnali szél, hajamba
kapaszkodik.
Hópihék szállnak.
Cukorgolyók a havon,
hópihék hátán utazom.
A homályos felhők amott,
gomolygó, mint lelkemben,
a sötét világ, csak várni rád.
Hópihék hátán, jár a vágy, csak várj!
Tánc
Arcomon mosoly, és
a könnycseppek mégisperegnek, patakká válnak.Holt Tenger vizébenragyogva szállnak.A szavak csendben zúgnak,csak hevernek az ágyon.Hol jártok érzések, széttépetlelkek a tornácon.
Nem számít már,s a homály mostkönnyeket hullat,Sír a szél a fák köztbús a táj tán álmos.
Szárnyalás
Hajnali szél futkos s a fák közt nyugalom száll most. A tavasz itt kopog.
Szivembe mardos még a tél, fázosan remegteti a magány
kertjét, bevésve emlékét.
A Nap. fekelni vágy, sárgán terpeszkedik az ég alján.
Virágok ülnek szépen sorban,
karcsú derekukba szellő kapaszkodik,
szárnyall a tavasz megint.
Homályba vész a csend, zsongó természet idelent..
Mosolyog a világ s a fenyők zöldellő lombjai össze bújnak.
Távoli erdők friss harmata, ne siess.
Vezesd vissza a remegő időt, láttasd a jövőt.
Most jó a séta közben életre kell minden..
viszi a szél szunnyadó vágyam,
virágok tenyerében vártam..