ildi49 blogja

Szél szalad nyomomban
itt járok megint   a park szelíd mosolyt vetít
az őszi avar is zörög
a gondolatok zajos
pörgésében
lelkem  megpihen éppen
medrében még lubickolni
vágy néhány apró virág


Messzire szálltam 
elröpült vágyam
az emlékek mint 
kopott falak
üresen konganak 

Egy furcsa út síkja alatt
az élet mégis halad
boldog vagyok hiszed
és az évek hallgatását
minek
újra éledő erő
megyek
 a csend kapuját..bezárom lehet
.és a sétányon
gyerekkacaj töri át
a gondolatok mélyre eső síkját
holdfény bújkál a fák mögött
az alkony sietve felsír

s a lombok melegében
elalszik szépen

A szél sűvít, a szürke Torony illeg- billeg a homályban,
galamb ül a kőszirt nyomában
csendesen pislog
álmában 
a Torony szobában


Léptek kopognak
halkan ring a táj
fénykoszorú ölel
várj


Kezedbe temetem
arcom.láthatatlan árny
megperdít a láz
a világomban lebegsz
érinted kezem
fuss szaladj cipelj
magasra emelj

Halvány fény kúszík

Most vibrál szabadon szállhat
mint madár az éjben
keresve helyét
egy mélyedésben
egy távozó árny
fénylik a fán 


futva menekülne 
csak a csend  a tükre
most vibrál szabadon szállhat egy  távozó árny
fénylik a fán

Szemedben , kék tavak állnak, forró éjszakák vágyak.
Még pihen a lét.
álmos a szendergés.


Felhő nyújtózik,
egy szürke homály ott
takarja 
viszi szél hátára hajtja
az ébredő  tájat
hogy szemeddel
lásd
üzen a vágy

A felhők árnyékában elbújik a nyár,
szék fújta ágak
szomorúan várnak

csend mozdul
átfordul
széles mosolyával
pokol nyoszolyában
beburkolózik az éj
fény szökken hajára
fázós vánkosára

A csend ölelte táj
futkos
majd megfog
össze gabalyodik
minden
csak a bogár szisszen